Immár negyedszázada, hogy a dzsesszkultúra egyik meghatározó állomáshelyévé vált az Ipoly menti kisváros. A huszonöt év alatt a magyar és szlovák dzsesszvilág jeles képviselői adtak koncertet Ipolyságon, emellett a tengerentúli és nyugat-európai jeles dzsessz-zenészek is megfordultak a városban. Ezt a korszakot foglalta össze a 25 év jazz Ipolyságon című kötetbe a Makovínyi Pál és Srna Pál alkotta szerzőpáros.
Az október 19-ei könyvbemutató egyben tripla dzsesszkoncert is volt, magyarországi és szlovákiai fellépők mellett amerikai zenész is erősítette az egyik, kifejezetten erre az alkalomra összeállt formációt.
Mint a könyvbemutatón elhangzott:
a jelen kiadvány zenetörténeti kötet, mely helytörténeti és kultúrtörténeti forrásként is használható. Mindamellett széles spektrumban mutatja be az ipolysági dzsesszélet eseményeit.
Makovínyi Pál, az ipolysági dzsesszkoncertek ötletgazdája, az események főszervezője kifejtette: 2000-ben szervezték meg az első ilyen jellegű koncertet a városban.
A nagyvilág jeles zenészei jártak nálunk, sokan többször visszatértek Ipolyságra – emelte ki Makovínyi Pál.
A huszonöt év alatt számos helyszínen valósultak meg dzsesszkoncertek. Az egykori mozi épületében szólalt meg először a dzsesszmuzsika, majd a városháza díszterme és esketőterme adott otthont ennek az eseménynek. Több vendéglátóipari egység, étterem és kávézó szintúgy remek helyszínként szolgált, ahogy a volt zsinagóga épülete is.
Az ipolysági dzsesszkoncertek kezdeményezője megjegyezte, az ezredfordulón alakult Ipolyság Város Pecsétje Alapítvány kezdetek óta felkarolta a kezdeményezést, ezzel lehetőséget adott a város dzsesszéletének a kibontakozására – húzta alá Makovínyi Pál.
A koncertek támogatói között találjuk a helyi és környékbeli szponzorokat, ám a pozsonyi Liszt Intézet és annak jogelődje, továbbá a Magyar Jazz Szövetség szintén támogatta a nem mindennapi kezdeményezést.
A helyszínekkel kapcsolatban Makovínyi elmondta: a most formálódó és épülő Bartók Béla Kulturális Központ, illetve a katolikus templom melletti felújítás alatt álló kolostor remek helyszínt nyújthat a közeljövőben a koncerteknek.
Srna Pál a kötetről szólt. Elmondta, magyarul, szlovákul és részben angolul íródott a könyv.
Mint a kiadvány alcíme is utal rá, főleg a koncerteken készül fotók tárháza tárul elénk a kötetet lapozva.
Az eltelt időszakban több mint kétszáz zenész fordult meg a városban szervezett koncerteken.

Klaudius Kováč, Jerry Bergonzi, Tomáš Baroš, Lukáš Oravec, Marián Ševčík (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
A fotókat szövegek kísérik, főleg a nyomtatott és online sajtóban megjelent cikkek. Az egyes beszámolókat magyar nyelven, másokat szlovák, avagy angol nyelven közli a kiadvány. A könyvben több portálunkon közölt beszámoló is olvasható.
Az ünnepi alkalmon olyan zenészek léptek fel a Villa Romaine szálloda éttermében, akik az elmúlt negyedszázad alatt több alkalommal is koncertet adtak már a városban.
A huszonöt év során száz koncert valósult meg, ami átlagosan évi négy fellépést jelent az Ipoly menti kisvárosban. Gyakori a nemzetközi formációk közös zenélése az ipolysági „színpadokon”, amelyben különböző nemzetiségű és korú művészek működnek együtt.
A dzsesszélet Ipolyságon a város és a térség kulturális identitásának fontos pillére, nagy lehetőség a hagyomány folytatására és továbbfejlesztésére – fogalmaznak a kötetben.
Elsőként Hajdu Klára (ének) és Cseke Gábor (zongora) lépett fel, majd Bágyi Balázs (dob), Gájer Ferenc (nagybőgő) és Varga Tivadar (zongora) adott koncertet. Végül az erre az alkalomra összeállt Klaudius Kováč (zongora), Jerry Bergonzi (szaxafon), Lukáš Oravec (trombita), Milán Ševčík (dob) és Tomáš Baroš (nagybőgő) alkotta csapat mutatta be tehetségét.
A szervezők elkötelezettek a hagyomány folytatásában…
Pásztor Péter/Felvidék.ma