Érdekes reggelre ébredtünk. Nem csupán mi, felvidéki magyarok, hanem Szlovákia egésze. Amit a kondérba beleraktunk, megfőtt, elkészült, de az ízét, az emészthetőségét, főként meg a hatásait végképp nem ismerjük. Csak később fog kiderülni, mit is főztünk ki. Mindegy azonban, így döntött őfelsége a nép. S most már: eszi, nem eszi, ez van.
Kotleba a szalonban
Az eredményváró éjszaka szülte meg a szemlélő-jegyzetíróban a fenti közhelysort. A kéthetes közvélemény-kutatási csend utáni becsült eredménysor megrengette az addig feltételezett társadalmi hangulatokat. Akik alaposan „elmérték” közvélemény-kutatásaikban a lehetséges eredményeket, utólag magyarázkodtak, bűnbakokat kerestek a politika és a média világában.
Mellébeszéltek. Marián Kotleba pártjának eredménye knock out-olt mindenkit. A szakértő szociológus azzal magyarázta jelentős támogatottságát (az 5. legerősebb a 8-párti parlamentben), hogy közel áll a való világhoz, a lakókörnyezetében élők problémáival foglalkozik, ezekre kínál megoldásokat, és mert országos szinten a megyeelnökké történt megválasztása után sem foglalkoztak igazán vele és eszméivel, a saját útján és kommunikációs csatornáin megszerezhette, amire szüksége volt. A másik szociológus európai tendenciákkal példálózott, déli szomszédunkra és a Jobbikra meg a nyugati szélsőjobb erősödésére mutogatva próbálta mainstream-esíteni, hogy fasiszta párt is lesz ezután a szlovák parlamentben. Csak a politológus merte nevén nevezni, mit is jelent az országos politikában is arénába lépő Kotleba-párt. Az okokat azonban még ő is elkente.
Reggelre olyan benyomása lehetett a szemlélőnek: a Kotleba-párt (vagy inkább jelenség?) egyedüli oka a sok politikai dinoszaurusz. Őfelsége a nép mást akart, s leváltotta azokat, akik önmaguktól nem voltak hajlandók hátrább lépni, visszavonulni.
Elemzők, politikai szemleírók, politikusok és újságírók egyike sem merte még csak kimondani sem, hogy a 26 éves dinoszauruszok mellett 26 éven át folyt a Kotleba-támogatók kinevelése is, és ez meghozta a gyümölcsét. Marián Kotleba sem mai gyerek a politikában, tanárként kezdte eszméi terjesztését, szellemisége miatt kénytelen volt megválni a katedrától, volt idő, amikor betiltották a pártját az alapszabályzatában megfogalmazottak miatt, aztán mégis felmentették őt a bíróságok, így folytathatta a munkáját. Szlovákiában a hatalmi ágaknak mindig jobb volt sima kihágásnak, fenegyerekségnek elkönyvelni a rasszista, nemzetgyalázó, újnáci bűncselekményeket is, elkenni, soha ki nem nyomozni, fel nem deríteni azokat, hogy mintagyereknek, szalonképesnek tűnhessen fel az ország. Ebben az oktatásnak, a tananyagok tartalmi elemeinek is vannak jócskán bűnei, a történelemszemlélet, az alkotmányban megfogalmazott kizárólagos szlovák (f)elsőbbrendűség is Kotleba-szavazókat nevelget. Erről azonban nem illik beszélni, ez a különbejáratú szlovák polkorrektség (PC). A választási eredményváró éjszakáján sem esett szó erről. És kérdés: most, hogy beül az úri szalonba a barnaingesek gárdája is, elkezdődik-e egy másfajta kommunikáció, kielemzik-e a társadalom főfoglalkozású szakértői a „hidra” felnevelésének (Alojz Hlina szavai) igazi okait is, vagy újfent csak összekacsintanak azok, akik egy évtizede újra megerősítették a magyarok kollektív bűnösségét kimondó beneši dekrétumokat, állampolgárság-vesztéssel torolták meg a külföldön élő magyaroknak megadott magyarállampolgárság-szerzési jogot, hihetetlenül irracionális megyerendszert hoztak létre, hogy sehol ne lehessen magyar többségű nagyobb területi egység, ahol csak lehet, akadályozzák a számbeli kisebbségek anyanyelvhasználatát.
Protestpártok
Igen, arról is beszélni kellene és illene, hogy Kotleba személyes megjelenése a szlovák törvényhozásban csak a lappangóan eddig is jelenlévő kotlebizmust teszi nyíltan láthatóvá. Szlovákiának és a szlovákságnak meg kéne fogalmaznia, mit kezd azzal, hogy egy álarc már a múlté. Felettébb időszerű lenne többségi nemzetünk ilyetén önvizsgálata, hiszen a parlamentbe bejutott újkeletű pártok arculata is ismeretlen. Matovičtól tudjuk, hogy mit várhatunk; Boris Kollár pártja teljesen ismeretlen; a „megújult” nemzetiek is csak ezután mutatják meg, lehet-e kutyából szalonna. Radoslav Procházka és Bugár Béla pártja marginalizálódott, a mérleg nyelvét nem ők fogják eljátszani.
A nagy győztesek Richard Sulík liberálisai. Az eufóriás éjszakai megnyilvánulásaik alapján az a kép alakult ki róluk: a győztes mindent visz. Egyértelmű, hogy Sulík kormányt akar alakítani, miniszterelnöki posztra tör. Fico és Kotleba nélküli csapatot tervez. Kérdés: tud-e majd mindenkinek annyit és olyat kínálni, hogy belemenjenek a játékba.
Kormányt kíván alakítani Robert Fico is. Ő nyerte meg a választásokat, s mint jelezte – végtelen higgadtsággal – ez hosszabb időbe fog telni, s a Smeren kívüli hét parlamentbe jutott párt közül ötben lát lehetséges koalíciós partnert. Számára a maraton a jövő héten kezdődik el.
A nagy vesztes a KDH. Nem jutott be a parlamentbe. Ez azért meglepetés, mert a közvélemény-kutatások sem jelezték, Fígeľéket ennyire veszélyezteti az átélt kétszeres pártszakadás, Procházka és Lipšic kiválása és pártalapítása. Az SDKÚ-DS-re, a nagy reformok megtestesítőjére – és összes önjelölt utódalakulatára – már csak a halotti leplet húzta rá a szavazás.
Mi, magyarok
Nem sikerült a nagy visszatérés az MKP-nak. Mi, magyarok megint a lábunkkal (is) szavaztunk. Sokakat meglephetett, hogy a „mi” járásainkban az országosan hatvan százalékot nyalogató részvételi hajlandóság sok helyen jóval kisebb volt, így az eredmény is olyan, amilyen. Ettől függetlenül: az MKP továbbra is erős és szilárd regionális párt, stabil választói háttérrel. Míg létezik, van esélyünk arra, hogy a helyi és megyei politikában jelen legyünk, ne szoruljunk ki teljesen onnan is. Százezer ember most már harmadszor adott hangot ennek a véleményének.
Hogy a másik 100-150 ezernek milyen elképzelései vannak a saját jövőjét – és a felvidéki magyar kisebbséget – illetően az egy alapos szociológiai elemzés témáját képezhetné. Trianon 100. évfordulójára talán ez is elkészülhetne, mert szemben sokak más vélekedésével: a legveszendőbbek vagyunk itt a Kárpát-medencében, a magyarországi határvonal mentén.
(A cím Ady Enrde: A ló kérdez c. verséből való)
N. Gyurkovits Róza, Felvidék.ma
