Események betöltése

Vissza az összes eseményhez

  • Ez az event elmúlt.

50. Jean Monnet est a Párbeszéd Házában

PrintFriendly and PDF

november 21.,18:00

2012 decemberében kezdődött el a Jean Monnet esték sorozata. Hat év alatt érkeztünk el az ötvenedik összejövetelhez. Van tehát miről számot adni, és érdemes előre tekinteni.

Jean Monnet a naplójának mottója miatt lett névadónk. Az a megfogalmazása ugyanis, hogy

nem országokat, hanem embereket egyesítünk,

mintha a sok fájdalommal és gyanakvással teli Közép-Európa számára adna megnyugtatást.

A megbékélés célja nem az, hogy az egyik nemzet rátelepedjék a másikra, hanem hogy valós megbecsülésen és egymás értékeinek meg- és elismerésén alapuló emberi kapcsolatok hálózata olyan légkört teremtsen, hogy térségünkben senki ne legyen albérlő a saját szülőföldjén.

Miközben számot adunk eddigi lépéseinkről, figyelmünket egy olyan példaképre fordítjuk, aki nehéz időkben emelte fel a szavát a múlt sebeinek gyógyításáért. Akinek apját, – aki attól féltette a fiát, hogy egy kommunista újságnál janicsárt nevelnek belőle, – azzal nyugtatta meg a plébánosa: ha Szent Pál ma élne, újságíró lenne. Így 1956-ban elkezdődött Matuska Márton újságírói pályája. Munkája nélkül nem jutottunk volna el oda, hogy – bibliai képpel élve – amit fülbe súgva mondtak a belső szobában, azt már a háztetőkről hirdethetjük. Mindezt úgy, hogy nem a düh és a bosszú okoz újabb sebeket, de az igazság napfényre hozatala gyógyítja a régieket.

Program

  1. Surján László: A Jean Monnet estek jubileuma: hat év – ötven találkozás

  2. Szvorák Katalin énekkel formált köszöntője

  3. Potápi Árpád János államtitkár: Laudáció Matuska Márton tiszteletére

  4. Grezsa István miniszteri biztos: Laudáció Matuska Márton tiszteletére

  5. A 2018. évi Megbékélési és együttműködési díj átadása

  6. Matuska Márton felszólalása

  7. Simon-Palov Judit Diána: zárszó

A rendezvény nyilvános, a belépés díjtalan. A TV közvetítés miatt kérjük: pontosan érkezzenek! Az előadás után kis pogácsázás és koccintás a díjazott tiszteletére.

A Charta XXI Egyesület elnöksége nevében mindenkit szeretettel köszönt és vár: Surján László.

***

Mindazoknak, akik akár a földrajzi távolság, akár egészségi állapotuk vagy más elfoglaltságuk miatt akadályozottak, van lehetőségük, hogy megnézzék, meghallgassák a Jean Monnet estéinket. Ezeket ugyanis élőben közvetíti a Bonum TV. Az élő közvetítés a Charta XXI honlapjáról is elérhető, IDE KATTINTVA.

A műsorhoz az adás ideje alatt a +36 20 271 5600 számra küldött sms-el hozzá is lehet szólni.

Részletek

Dátum:
november 21.
Időpont:
18:00
Esemény Category:

Helyszín

Párbeszéd Házá
VIII. kerület, Horánszky u. 20
Budapest, 1085 Magyarország
Honlap:
http://parbeszedhaza.hu/

Szervező

Charta XXI Egyesület
Honlap:
http://chartaxxi.eu/
MEGOSZTÁS