Események betöltése

Vissza az összes eseményhez

  • Ez az event elmúlt.

Tanúhegyek – A FONÓ Zenekar és hagyományőrző vendégeinek előadása Füleken

PrintFriendly and PDF

2021. 09. 30.,17:00

A budapesti Művészetek Palotája, illetve más magyarországi és szlovákiai helyszínek mellett a Füleki Városi Művelődési Központ is otthont ad a Tanúhegyek – Az el nem feledett magyar népdal száz esztendeje című előadásnak. A FONÓ Zenekar és hagyományőrző vendégeinek műsora 2021. szeptember 30-án, 17.00 órakor kezdődik a VMK színháztermében.

A műsorban bemutatkoznak a Fonó Zenekar művészei: Navratil Andrea (ének), Agócs Gergely (ének, tárogató, magyar duda, fujara, pásztorfurulyák), Gombai Tamás (hegedű, hegedűkontra), Pál István „Szalonna“ (hegedű), D. Tóth Sándor (brácsa, ütőgardon, dob), Tárkány-Kovács Bálint (cimbalom), Kürtösi Zsolt (bőgő, harmonika), valamint Zoboralja, Gömör, Bodrogköz (SK), Kárpátalja (UA), Kalotaszeg, Mezőség, Nyárád mente, Gyimes (RO), Szerémség (HR) és a Bácskai Duna mente (SRB) magyar hagyományőrző énekesei és muzsikusai.

Az előadásra az elővételes jegyek on-line is megvásárolhatók a művelődési központ honlapján (www.kultura.filakovo.sk). Az előadás időpontjában a Losonci járás a Covid-automata éberségi fázisában lesz. Az érvényben lévő járványügyi előírások szerint a nézők maximális létszáma 160 fő (a vmk színháztermének 50 %-os kapacitása). A rendezvény helyszínére való belépéshez nem szükséges oltási igazolást, Covid-19 betegségen való átesettségi igazolást, sem negatív teszteredményt felmutatni.

Részletek

Dátum:
2021. 09. 30.
Időpont:
17:00
Esemény Category:
Esemény Tags:
MEGOSZTÁS