Ray Cooney-nak, a vígjátékok mesterének jó pár darabján derült már a somorjai közönség. Csütörtökön este egy újabb gyöngyszemmel gyarapodott a füzér a Somorjai Városi Művelődési Központ színháztermében. A …
Régió
-
-
Májusban immár hagyományosan több helyen is „nyitott pincék napját”, borkóstolót rendeznek a Bodrogközben. Az idén a Bodrogszerdahelyen és Kiskövesden rendezett pincenapok nyitották a sort május elején, majd a …
-
A Felvidék déli részébe érkezett az „AERE PERENNIUS – Ércnél maradandóbb” címet viselő orvostörténeti vándorkiállítás, mely a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum kiállításaként látott napvilágot, az azonos című könyv alapján. …
-
A rimaszombati járásbeli Karaszkó községben szombaton, május 25-én 10 órától rendezik meg a kishonti történelmi fesztivált, melynek célja, hogy bemutassa és széles körben ismertté tegye a régió történelmét …
-
Az érsekújvári székhelyű Thain János Múzeum mellett működő Szőgyéni Tájház és Múzeum találkára hívta mindazokat, akik hagyományokkal és színes programokkal kívánták eltölteni a napfényes májusi délutánt és a …
-
Nagymadon május 17-én tartották a községi hivatal új épületének átadási ünnepségét. László Gábor polgármester elmondta: olyan épületről van szó, amely a funkciója és a településképet meghatározó mivolta miatt …
-
Májusi díj címmel a bodrogközi Perbenyíkben huszonkettedik alkalommal szerveztek díjugrató versenyt.
-
A szentpéteri Szent Orbán Borosgazdák Társulása és a község önkormányzata közös szervezésében kilencedik alkalommal rendezték meg az Olaszrizling Nemzetközi Borfesztivált, melynek keretében a 6 öttagú szakmai zsűri 216 …
-
Felvidék-szerte számos intézmény kapcsolódott be az idei múzeumok éjszakája rendezvénysorozatba. Az országos viszonylatban május 18-án megtartott esemény fő célja a múzeumok, múltunk és hagyományaink őrzőinek a népszerűsítése.
-
Ünnep volt péntek este Somorján. A csallóközi városban örömkoncertet adott az Omega együttes. Ritkán esik szó az előzenekarokról. Érdemtelenül. Péntek este a somorjai Pomléban szerepelt előzenekar esetében ezt …