Válaszcsapást indított az amerikai haderő iráni célpontok ellen szombaton, miután Jordániában amerikai katonák vesztették életüket egy Iránból indított pénteki támadásban. A Középső Parancsnokság közösségi médiában megjelent közleménye szerint …
Irán
-
-
Az Egyesült Államok új szankciót hozott iráni pénzügyi intézmények és vagyonkezelők ellen – jelentette be az amerikai pénzügyminisztérium pénteken. A közlemény szerint büntetőintézkedés alá került egy Dubajban élő …
-
Donald Trump amerikai elnök szerint Irán képviselői megállapodási szándékkal keresték meg szerdán. Az elnök az Ankarában tartott NATO-csúcsot követően hivatali repülőgépének fedélzetén utazó újságíróknak számolt be arról, hogy …
-
Kedden Katar fővárosában, Dohában folytatódhatnak az Egyesült Államok és Irán közötti egyeztetések – közölték amerikai tisztségviselők vasárnap. Az Axios értesülése szerint a katari közvetítéssel tervezett megbeszélés homlokterében a …
-
Emmanuel Macron francia elnök csütörtök este kételkedésének adott hangot afelől, hogy a Közel-Keleten a háború „teljesen véget ért”, miután az Egyesült Államok és az Iszlám Köztársaság elnökei előző …
-
Éles szavakkal óvta az Egyesült Államok elleni kritikától az izraeli kormány tagjait JD Vance amerikai alelnök csütörtökön Washingtonban. Az alelnök a Fehér Ház napi sajtótájékoztatóján az amerikai-iráni egyetértési …
-
Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg. „A megállapodás aláírását holnapra ütemeztük, és azt …
-
Több mint ötven iráni katonai objektumot ért találat az amerikai–izraeli hadműveletek során a február végén kezdődött konfliktus óta – állapította meg a BBC Verify a műholdfelvételek elemzése alapján. …
-
Önmérsékletet kért Izraeltől Donald Trump amerikai elnök az iráni rakétatámadásra adott választ illetően vasárnap. Az elnök az Axios-nak adott nyilatkozatában reményét fejezte ki, hogy Izrael nem folyamodik megtorláshoz, …
-
Az Irán elleni háború 3,3 százalékkal zsugorította Izrael gazdaságát az első negyedévben – jelentette a The Marker című gazdasági hírportál vasárnap. Noha súlyos károk érték a gazdaságot, a …

