A koronavírus-járvány jelentette kockázatok miatt rövidített plenáris ülést tart a héten az Európai Parlament (EP) – jelentette be a testület elnöke hétfőn Brüsszelben.
Koronavírus
-
-
A miniszterelnök szerint nem lenne helyes, hogy a jelenlegi helyzetben több mint 200 ember jöjjön össze egy helyen az ország minden területéről.
-
Az úgynevezett „bespájzolás”, azaz házi készletelhalmozás az emberek génjeibe kódolt reakció, mint ahogy a tömegpszichózis kialakulása is. Őseink, ha tehették, vész közeledtével igyekeztek tartalékolni élelmiszerből és egyéb fontos …
-
A központi intézkedések mellett Komáromban is megtörténtek a szükséges óvintézkedések a koronavírus megelőzésére. Pánikra nincs ok, ugyanakkor mindenkit körültekintő cselekvésre intenek az illetékes szervek. A város intézményei is …
-
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága nem javasolja a Határtalanul! tanulmányi kirándulások megtartását márciusban a koronavírus-járvány terjedése miatt – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár hétfőn Budapesten.
-
Hétfőn délelőttig ötre emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma Szlovákiában. A már több napja kezelt család mellett egy pozsonyi villamosvezetőnél, valamint egy óvónőnél állapították meg a fertőzést.
-
Meredek, 7 százalékot meghaladó csökkenéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok hétfőn. A pánikba esett befektetők fejvesztve menekülnek a válságok idején biztos menedéknek számító eszközökbe, hogy ellensúlyozzák a koronavírus-járvány …
-
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök szombaton éjjel aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében a hatóságoknak le kell állítaniuk a be- és kilépést a tízmillió lakosú Lombardia tartományban, valamint 11 …
-
A kormány elfogadja az operatív törzs ajánlását és lemondja a március 15-re tervezett központi ünnepséget – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint bár …
-
Jelentősen csökkent Kína exportja és importja az év első két hónapjában az új típusú koronavírus-járvány következtében.