A Jobbik Komáromban tartott béruniós sajtótájékoztatóját követően beszélgettünk a párt elnökével, miniszterelnök-jelöltjével, Vona Gáborral. Szó esett a felvidéki magyarok jogfosztottságáról, a határon túli magyarok nemzetközi fórumokon való erősebb érdekképviseletéről, a visegrádi négyek bővítéséről és egy régebbi, elhibázott mondat tanulságáról…
A béruniót bíráló közgazdászok legenyhébb kritikája szerint is utópisztikus az egyenlő munkáért egyenlő bér elve. Van, aki úgy gondolja, csupán egy gondolatkísérletről van szó. Valós törekvése ez a Jobbiknak, vagy csupán kampányfogás?
Sajnálatos módon a pártpolitikai elköteleződésű közgazdászok minősítették utópisztikusnak, miközben tőlünk független közgazdászok, mint Mohi Csaba nemzetközi jogász, Róna Péter és Pogátsa Zoltán közgazdászok már arról beszélnek, hogy a bérunióra szükség van. Ez egy reális célkitűzés, viszont komplex kérdés. El kell indulni ebbe az irányba, mivel az elmúlt 13 évben a bérek közötti szakadék csak növekedett. Mi azt szeretnénk, ha ez a folyamat megváltozna és az Európai Bizottság, az Európai Unió fontos célkitűzésének tartaná a béruniót, mivel jelen pillanatban ez nincs így. Persze, vannak pártpolitikai érdekből megszólaló közgazdászok, akik próbálják ezt bagatellizálni, de közben egy óriási társadalmi vita zajlik róla Magyarországon, ami az elmúlt fél év eredménye. Már az is óriási dolog, hogy beszélünk róla.
A határon túli magyarok országos pártlistákra leadott érvényes levélszavazatainak eredménye alapján 2014-ben a FIDESZ-KDNP-re a szavazók 95,49 %-a adta voksát, míg a Jobbikra csupán 2,28 százalék. Ezt hogyan élték meg?
Természetesen nem éltük meg jól, de azt sem mondanám, hogy nagy meglepetés volt számunkra. Szerettünk volna természetesen többet elérni, de úgy véljük, hogy a határon túli magyarság a kettős állampolgárságról mondott véleményt, vagy mondott köszönetet ezzel a szavazatával, és nem feltétlenül a Fidesz politikáját támogatta. Számunkra a határon túli magyarok pártreferenciája nagyon fontos dolog, de nem annak alapján dől el, hogy adnánk-e szavazati jogot a határon túli magyaroknak vagy nem. Ebben egyedül vagyunk a pártok között. Sajnos azt kell, mondjam – a Fidesz esetében is –, hogy abban, hogy a határon túli magyaroknak szavazati jogot adtak, pártpolitikai sandaságot és célt fedezek fel. A Fidesz jól tudja, hogy a jelentős részük az ő szavazójuk. Abban pedig, hogy a baloldali pártok ezt a jogot elvennék a határon túli magyaroktól, szintén az munkál, hogy nem az ő szavazóik. Mi nem így közelítünk a kérdéshez. Úgy gondoljuk, a kettős állampolgárság elvi kérdés, ezt a magyar emberek megérdemlik. Senki nem tehet arról, hogy a határnak melyik oldalára született. Ha valaki magyar ember, akkor szavazhasson és legyen joga beleszólni közös magyar nemzetünk sorsába.
Ravasz Ábel, a Most-Híd alelnöke a napokban úgy fogalmazott egy magyarországi riportmagazinban, hogy a Fideszen kívül egyik magyarországi párt sem foglalkozik érdemi módon, intenzív terepmunkával a határon túli magyarokkal. Azt mondta, a legnagyobb hiba, amit egy magyarországi párt elkövethet, hogy lemond erről a terepről.
Mi nem mondtunk le erről a terepről. Komoly beágyazottságunk és szervezeti munkánk is van a határon túli magyarság szöveteiben és ezt a jövőben is így képzeljük el. Egy biztos: nem kívánjuk a pártpolitikát áthozni a határon túli magyar közösségek életébe. Mi minden pozitív, előremutató határon túli kezdeményezést segíteni igyekszünk. Minden olyan határon túli civilszervezettel, politikai erővel, mellyel lehet, partnerségre törekszünk. Természetesen nekünk is vannak szimpátiáink, antipátiáink, de ez egy nemzeti ügy, ahol ezeket kordában kell tartani.
Ha a Jobbik kormányozna Magyarországon, milyen kapcsolatot ápolna Szlovákiával? Leülne-e tárgyalni a Most-Híddal?
A jobbik partneri kapcsolatra törekszik a kelet-közép-európai országokkal, ezt bizonyítja a béruniós kezdeményezésünk is. Viszont a kétoldalú kapcsolatok során, vagy a nemzetközi szervezetekben is, határozottan képviselni kívánjuk a magyar közösség érdekeit, akár az autonómiatörekvéseket is. Az MKP által képviselt autonómiatörekvéseket mi támogatni tudjuk, és ha kormányon lesz lehetőségünk, akkor ezt nemcsak a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) zárt ülésein kívánjuk elmondani, hanem nemzetközi fórumokon, és akár a kétoldalú kapcsolatokban is. Azt gondolom, ha egy magyar és egy szlovák miniszterelnök találkozik, nagyon sok fontos kérdést kell megbeszélniük. Megértjük, ha a szlovák fél számára kellemetlen a magyar kisebbség helyzetéről beszélni, számunkra viszont nagyon kellemetlen volna nem beszélni róla – ezt pedig a szlovák félnek kell megértenie.
Tehát felemelnék a szavukat az állampolgársági ellentörvénnyel kapcsolatban? Mi a helyzet a Beneš-dekrétumokkal? Elképzelhető a Jobbik kormányzása alatt, hogy a kétoldalú kapcsolatok szintjére emelik a kérdést Csehországgal és Szlovákiával?
Elvileg igen. Az, hogy kormányra jutásunk után azonnal a gyakorlati lépéseink között szerepelne, nem biztos. Természetesen az elvi célkitűzésünk a dekrétumokkal kapcsolatban nem lehet más, mint hogy tiltakozunk ezeknek az érvényben tartása ellen. Szávay István képviselőtársam véleményével egyet tudok érteni: a Beneš-dekrétumok ügye olyan kérdés, amellyel kapcsolatban az elmúlt években lehetett volna szabadságharcot folytatni az Európai Unióval, hasonlóan a székely autonómiához. Az autonómia egy elfogadott jog az unióban, a Beneš-dekrétumok pedig az Európai Unió szellemiségétől teljesen idegenek. Ezek olyan kérdések, amelyeket az elmúlt években fel lehetett volna vetni az unióban.
A visegrádi négyek működéséről, Európában elfoglalt helyéről, szerepéről mit gondol?
Ennek a szövetségnek a megerősödése egy jó és helyes folyamat, amit a Jobbik-kormány is folytatna. Sőt, mi ki is bővítenénk a V4-eket. Azt gondolom, Horvátországnak mindenképpen helye lenne az együttműködésben. Éppen a napokban terjesztjük a magyar országgyűlés elé azt a javaslatunkat, amely azt szeretné elérni, hogy a visegrádi négyeknek, mint nemzetközi szervezetnek legyen egy állandó, bizonyos időközönként összeülő parlamenti szárnya. Ne csupán arról szóljon, hogy az országok kormányfői találkoznak és paroláznak egymással, de jöjjenek össze a parlamenti delegációk, és konkrét ügyekről, akár nehéz kérdésekről is folytassunk vitát egymással. Be kell ismerni, vannak köztünk viták, de tízből nyolc ügyben hasonló céljaink, elképzeléseink vannak. A 21. században ebben a régióban nem félhetünk a vitától. Akkor lennék elégedett, ha a magyar nemzetpolitika és a magyar külpolitika meg tudná értetni a régióban azt, hogy a magyar határon túli közösségek jogainak, önrendelkezési törekvéseinek biztosítása, támogatása közös érdek és nem destabilizálja ezt a régiót, éppen ellenkezőleg. Így kimondva lehet, hogy utópiának tűnik, de mi más célja lehet egy magyar kormánynak, mint hogy ezt megértesse a környező országokkal?
Mi az elképzelése a Jobbiknak a határon túli magyarokat támogató programokról, az éppen elinduló gazdaságélénkítő csomagról?
Azt szeretnénk, ha átlátható módon, hatékonyan, és valóban a magyar közösség megmaradása szolgálatába kerülnének ezek a pénzek elköltésre. Fontosnak tartjuk, hogy az ellenzék is lehetőséget kapjon, hogy beleszólhassanak ezekbe a kérdésekbe. Kormányra kerülésünk esetén nem kívánunk kisajátítani minden döntést, de szeretnénk meghallgatni az ellenzék javaslatait is – ilyen értelemben lesz bennünk nagyvonalúság. Ami a gazdaságfejlesztési támogatásokat illeti, teljes mértékben támogatjuk. Fontos a templom és az iskola, de mellé megélhetést is kell biztosítani, erről szól a bérunió is. De önmagában a pénzosztás sem elég, ha egyébként a magyar diplomácia nem ad védelmet a kétoldalú kapcsolatokban, mert zárójelbe teszi a nemzetiségi ügyeket. Újból Szávay István képviselőtársamra tudok hivatkozni, akinek véleménye szerint a kétoldalú kapcsolatokban, a diplomáciában a magyar közösség egészét érintő kérdéseket kell képviselni, és meg kell adni a lehetőségét annak, hogy a helyben maradást gazdaságfejlesztő támogatásokkal biztosítsuk – erre alkalmas a Baross Gábor Terv.
A Jobbik néppártosodása sokak számára még ma sem túl meggyőző. Mit üzen a kétkedőknek?
Az elmúlt években számtalan ponton és pillanatban bebizonyítottuk, hogy a néppártosodás nem egy politikai termék, vagy taktikai hadművelet. A Jobbik érési folyamata ez, hiszen egy egyetemi rétegpártból, politikai mozgalomból úgy éreztük, képesek vagyunk kitörni és megszólítani olyan embereket is, akiknek más az ideológiai, vagy politikai világképe. 2018-ban nem azt kérjük a választópolgároktól, hogy azonosuljanak a Jobbik alapító nyilatkozatával, hanem azt, olvassák el a programunkat és döntsék el, hogy ez az ő életükben javulást hozna, vagy sem. Egy néppárt esetében nem az ideológiai azonosulás az elsődleges, hanem a program, amit a nemzeti konzervatív értékrendünk alapján írtunk. Úgy érezzük, ez egy ajánlat a mai Magyarországon és a határon túl is, minden magyar ember számára. Függetlenül attól, hogy jobboldali, baloldali, fiatal vagy idős, munkás vagy értelmiségi – mindenki megtalálhatja benne a maga javát. Az embereket arra kérjük, ezt mérlegeljék. A néppártosodás hitelességét egyébként majd az emberek fogják eldönteni a 2018-as választásokon.
Még mindig úgy gondolja, hogy az iszlám az emberiség utolsó reménye a globalizmus és a liberalizmus sötétségében?
Mindenkinek, aki ezzel a mondatommal szembesít, azt szoktam mondani, hogy érdemes az egész szövegkörnyezetet elolvasnia, mint általában az ilyen vitatott kijelentések kapcsán. Keresztény emberként mondtam még 2013-ban vendégelőadóként egy isztambuli egyetemen. Olyan keresztény emberként, aki a vallási gyökereit, hagyományait ugyanúgy őrzi, mint azt a Kelet teszi. Tisztelek minden világvallást és becsülöm, amikor a vallás és a mindennapok nem válnak el olyannyira, mint Európában.
Szerencsésebb lett volna vallásról beszélni?
Igen, pontosan. A jelenlegi Európában, ahol már megjelent az iszlám fundamentalizmus, a terrorizmus, ennek a mondatnak kockázatos súlya van. Tanulság, hogy aki politikára adja a fejét, annak mindig nagyon meg kell fésülnie nem csak a mondatait, de még a gondolatait is.
