Befejeződött a dunaszerdahelyi római katolikus egyházközség és a Ferences Világi Harmadrend helyi képviselői és szimpatizánsai, valamint a városi hivatal belügyi osztálya által rendezett őszi jótékonysági akció. Ennek csúcspontja volt az a kedves kis karácsonyi ünnepség, amelyet a katolikus plébánián szerveztek meg a rászoruló családok számára.

Ez alkalomból a szervezők az idén a katolikus pébánián kedveskedtek szeretetlakomával a meghívott tíz rászoruló családnak. A rendezvényen szép számban képviseltette magát a Nemzetközi Szent György Lovagrend Győr-Moson-Sopron Megyei Priorátusa, akik családonként ötezer forint értékben élelmiszercsomagot ajándékoztak a rászoruló családoknak, valamint egy teherautónyi ruhát is hoztak adományként. A meghívott családokat a szervezők nevében Bugár György önkormányzati képviselő, a szociális bizottság tagja üdvözölte. A város nevében Nagy Frigyes alpolgármester szólt a megjelentekhez, aki elmondta, hogy a város háromszáz koronás vásárlási utalvánnyal kedveskedett a rászoruló családoknak. A helyi plébánia részéről pedig Kiss Róbert esperes a karácsonyi vendéglátásról beszélt. Rövid beszédében elmondta, hogy a rászoruló családok problémáját ugyan nem tudják megoldani, de senkit sem utasítanak el, ha segítséget kérnek tőlük.

A meghívott családokon kívül még más rászoruló családok is kaptak szeretetcsomagot.

 

FelvidékMa