Míg 1970 körül mindössze 20-25 ordas élt a kárpátaljai hegyek közt, a jövő nyárra legalább 500-ra szaporodhat az ordasok populációja, ami jelentős veszélyeket rejt. Az elmúlt évek során egyre több farkastámadásról számol be a megyei sajtó.

Ezek az esetek korábban csak a legelésző jószágra jelentettek veszélyt, ám az idén ősszel már emberekre is rátámadtak egyes egyedek az ungvári járásban.

 

 

 

 

 

Kárpátinfo

S bár az Ungvár-környéki falvakban csupán egy-két ilyen eset keltett nagy feltűnést, a szolyvai járásban időközben szép csendesen immár 30 olyan személyt kezelnek veszettség gyanújával, akik elhullott farkasok tetemével kerültek közvetlen kontaktusba. A lakott településekhez közel merészkedő ordasok legtöbbje ugyanis azért veszíti el természetes félelmét az embertől, mert az életveszélyes vírus már megfosztotta józan ítélőképességétől. A fertőzött vad pedig jobb esetben csak a háziállatoknak adja tovább betegségét, ám egyre több ízben tapasztalható, hogy emberre támad. A populáció növekedése egyre több fejtörést okoz az erdészeknek és a vadászoknak. A farkasok ugyanis a legvédettebb állatok sorába tartoznak, s kilövésükhöz rendkívül körülményesen lehet csak engedélyhez jutni. Márpedig a Kárpátalján honos ordasok a védettség „tudatában” mostanra túlzottan elszaporodtak, s mivel a természetes környezetükben már nem jutnak elég zsákmányhoz, ezért a hegyvidéki falvakban tartott jószágokra – ezen belül is a szerencsétlen, láncon tartott kutyákra – támadnak. Tekintettel arra, hogy az illetékes hatóságok meglehetős tétovázással viszonyulnak ehhez a kérdéshez, egyre több kárpátaljai szakember kezdi félreverni a harangot abban a tekintetben, hogy a farkasok túlzott elszaporodása, s ezzel párhuzamosan a veszettség terjedése már-már katasztrófa-jellegűvé kezd válni egyes vidékeken, ami esetleg akár rendkívüli állapot kialakulásához is vezethet. S mindez történik akkor, amikor egyes külföldi sportvadászok akár ezer eurót is készek lennének fizetni egy-egy kárpátaljai vad kilövéséért. A természetvédelmi és erdészeti szolgálatok legutóbbi adatai szerint egyébként mostanság mintegy 2 250 szarvas, közel 2 200 vaddisznó, csaknem 6 000 őz és legalább 31 vadnyúl él a kárpátaljai erdőségekben.