Bevallom: előremenve az időben ismereteim néha cserben hagynak, s a műveltségem is egyre hiányosabb. Mert itt van a mai hír: a szlovák élelmiszerek közül az Európai Bizottság elsőként a szakolcai kürtőskalácsnak adott európai védettséget, mondhatni márkát. Na, itt vagyok, amikor az emlékezetem ismét megtréfál, mert én a kürtőskalácsot erdélyi „illetőségűnek” ismerem. Nálam szakolcai a vörösbor: a rubín, amit a hatvanas-hetvenes években jóízűen kortyolgattam a pozsonyi piacon, de még a vasútállomáson is. Évtizedekkel ezelőtt sehol sem láttam kürtőskalácsot tájainkon, szerintem csak azóta éli reneszánszát, hogy „betört” hozzánk a demokrácia.
Nem tartom szükségesnek lexikonokat felütni, még az elektronikus virtuális bölcsességet is mellőzöm, mert nekem elegendő kútfő volt a sajnálatosan korán távozott apósom, aki Erdély visszafoglalásában lóval és szekérrel vett részt. Egészen Gyergyószentmiklósig jutott. Nehéz út volt embernek, állatnak egyaránt. Az út gyötrelmeivel szaporodva naponta lankadt a nemzeti felbuzdulás. Két dologról mégis mindig ragyogó szemekkel mesélt: a székelyekről és a gyergyószentmiklósi kürtőskalácsról. Székelyekkel először a hatvanas években találkoztam Sepsiszentgyörgyön, kürtőskaláccsal csak a hetvenes évek derekán: Gyergyószentmiklóson, a városka Fő terén. Nem állt halomban, csak annyit készítettek a vevő szeme előtt, ami elkelt. Vettünk vagy kettőt-hármat, de az már városnézés közben elfogyott. Nem lehetett ellenállni a pirított cukor illatának és a fátyolként foszlós tésztának. Visszatértünk és még vettünk legalább kétszer annyit, majd a Wartburggal nekivágtunk a meredek Kárpátoknak. A Gyilkos-tónal ismét a kürtőskalács került terítékre, mellőzve a konzerveket, amelyekből otthon jól felpakoltunk.
Azt jól tudom, hogy a brüsszeli technokraták ilyen szentimentális indítékokra nem adnak, a hírben mégis valami szöget ütött a fejembe. Az ugyanis, hogy a földrajzi megnevezés ellen – mármint: szakolcai – lehetett ellenvetéssel élni a tagállamok részéről, s ezt Románia meg is tette – késve és nem az előírt formában?! Itt már teljesen érthetetlen, hiszen a román adminisztráció és a román diplomácia a román nemzeti /!/ érdekek érvényesítésében képes elmenni a legmesszebb, s ebben nem ismer lehetetlent. Most pedig késett, ráadásul ott van még egy banális adminisztrációs hiba is! Akaratlanul is megmozdul az ember fejében a kisördög: a kizárólagos nemzetállami koncepció számára egy kisebbségi – erdélyi – hagyomány nem olyan fontos, hogy azt az ország „patentjává” kellene emelni! Nem törték magukat érte a hivatalnokok, inkább átengedték a partnernek, igazolván ezzel is, hogy a román és szlovák adminisztráció magyarellenességben mindig összekacsint.
Tulajdonképpen Szakolca Juhász Gyula óta egy kicsit a miénk is, és valóban finom a diós, vaníliás, fahéjas és egyéb kürtőskalács, amiért még sort is állnak az emberek, mint legutóbb a Rozsnyói Vásáron vagy a mostani Kassai Karácsonyon. Mégis nekem – vállalva a hazafiatlanság ódiumát – az a gyergyószentmiklósi pirított cukor-páncélba öltöztetett, foszlós kürtőskalács volt az igazi!…

Kassa, 2007. december 18.

M á t é László