Botránnyal ért véget a szlovákiai Nagyszombatban rendezett szilveszteri focigála, a szurkolók támadásai miatt a Spartak Trnava öregfiúk-csapatában szereplő Simon Gyulának rendőri kísérettel kellett elhagynia a rendezvényt.

A nagyszombati klub (Spartak Trnava) drukkerei már a torna során “megtalálták maguknak” Simon Gyulát, aki a Spartak öregfiúk-csapatában játszott. A 42 éves Simont előbb csalónak nevezték – arra utalva, hogy a Spartak 1997-ben az utolsó fordulóban egy bundagyanús meccsen kikapott, s ezzel lemaradt a bajnoki aranyról -, majd a csallóközi futball-legenda (Simon Gyula 230 meccset játszott a dunaszerdahelyi DAC-ban) magyarellenes rigmusok céltáblája lett.

A futballgála után a nagyszombati sportcsarnok melletti étteremben gyűltek össze a játékosok, s a huligánok itt támadtak rá Simonra, aki – a SME napilap blogjában olvasható riport szerint – elhajolt az ütés elől, de végül csak rendőri kísérettel hagyhatta el a rendezvényt. “Soha életemben még nem tapasztaltam hasonlót” – nyilatkozta Simon, aki ennek ellenére nem jelentette fel támadóit.

Simon Gyula 23-szor szerepelt a szlovák válogatottban, 6 gólt lőve. Az Év tizenegyébe kétszer (1995, 1996) került be, 1996-ban pedig őt választották a bajnokság legjobbjává. Kétszer (1995 és 1996) házi gólkirály lett Nagyszombatban (10, ill. 14 góllal). A dunaszerdahelyi DAC és a Spartak Trnava mellett megfordult a kassai 1. FC-ben is, Ausztriában pedig az Austria Wien, illetve a Ried játékosa volt.

2004-ben a Szlovák Futballszövetségtől Fair Play-díjat kapott, miután gyors elsősegély-nyújtással megmentette egy játékos életét.

focitipp