Az elmúlt napokban siker koronázta a Naszvad területén dolgozó, magyarországi vízkutató és fúróvállalat munkáját, és 1505 méter mélységből feltört a kincset érő termálvíz. Amint azt Forgács István, a tíztagú csoport vezetője elmondta: jelenleg a kút tisztítását és szivattyúzását végzik.

A mérőműszerek közel 60 fokos vizet regisztráltak és az eredmények azt mutatják, hogy a kút a tervezett 7-12 litert biztosítani tudja másodpercenként. A felhozott vizet majd szakemberek elemzik, összetételét vizsgálják.

Az önkormányzat és a jelentkező vállalkozók is türelmetlenül várják a végeredményt. Mint ismeretes, az önkormányzat a területrendezési tervek alapján 49 hektár területet határolt be az üdülőközpont megépítésére. A kidolgozott tervek alapján elsőként a sport és rekreációs övezetet szeretnék kiépíteni, amely magába foglalja a szabadtéri fürdő megépítést 1500 négyzetméteren. Itt szociális helyiségek, napozók, zuhanyzók, medencék lesznek úszók és nem úszók részére, valamint ülő-és gyermekmedence.
A második építészeti szakaszban fog felépülni a sportövezet, amelyben található lesz tornaterem, teniszpálya, tekéző, kosárlabda és röplabdapálya, golf- és tollaslabdapálya, vízfelület horgászásra és csónakozásra, valamint sportlövészeti pálya. A sport és fürdőövezet között szeretnék felépíteni a kulturális és társadalmi célra szolgáló szabadtéri színpadot, tájékoztatási központot és egy kongresszusi központot.

Az építkezés részét képezi a gyógyfürdői övezet kialakítása, amely a klinikai és gyógyászati üzemeltetést biztosítja, gyógyulási központot és a fedett medencéket építenek. A turisztikai központban lesz lóistálló, lovaglásra és lóversenyekre alkalmas pálya, kerékpár, ladikok és vízi kerékpárok kölcsönzése. Az elszállásolási övezetben kap helyet két szálloda borozóval, bárral és vendéglátóval, egy motel, autokemping és további kisebb faházak.
Az egymilliárdos költségű beruházással az idegenforgalom fellendítését szeretnék elérni.

Delta