A szomszédos országok kormányai nem örülnek a szerbiai tartomány függetlenedésének, amely precedenst teremthet.
Koszovó jövője nemcsak a szomszédos országok kormányait, de a határon túl élő magyar közösségeket is lázba hozta. Erdélyben, a Felvidéken, a Délvidéken és a Kárpátalján egyaránt egyetértenek abban, hogy a koszovói függetlenség csak a tartományban élő szerbek jogainak biztosításával, a szerb autonómia megteremtésével párhuzamosan jöhet létre.
Csak látszólag tűnik úgy, hogy Szerbia egységes Koszovó kérdésében. Az is csak látszat, hogy minden politikai tényező a – Liberális Demokrata Párt kivételével – a végsőkig kész küzdeni a tartomány megtartásáért. A liberálisok bár nyíltan és bátran vallják, hogy Koszovó elveszett Szerbia számára, s most a jó kapcsolatok kiépítésére kell törekedni az albánsággal, kezet nyújtani neki, mert csak ezzel szavatolható az ottani szerbség boldogulása, ha már az a kisebbség úgy sem szándékozik eljönni onnan. Ezt támasztják alá ugyanis a közvélemény-kutatások. A többi párt eltérően tekint a rendezésre, sőt e kemény álláspont következményeire és azok vállalhatóságára is. Egyes pártoknak eszük ágában sincs Koszovóért feláldozni Szerbiát. Nincs szándékunkban kétségbe vonni egyik párt meghirdetett Koszovó-álláspontjának az őszinteségét sem, ám politikai lépéseikből egyértelműen kitűnik, hogy bizony nem Koszovó a prioritás – bármit is kell, illetve illik, vagy politikailag ajánlatos most mondani –, hanem az EU-közeledés, a stabilizációs és társulási megállapodás aláírása (ami jelentős gazdasági előnyökkel járna), vagy éppen a bezártság feloldása, a vízumkényszer enyhítése, mert ennek a karanténnak a következményei távlatilag olyan súlyosak, hogy még fel sem mérték igazán a politikusok, sem Belgrádban, sem Brüsszelben.
A pártok egy másik csoportja a radikálisokkal az élen ugyancsak nem hiszi, hogy Koszovó kiváltható lenne az EU-csatlakozásról való lemondással, de ha lehetne, nem is tartaná akkora tragédiának. Az előbbiektől eltérően odaadná az EU-csatlakozást Koszovóért, ha lenne választási lehetősége. A harmadik álláspont a Szerbiai Demokrata Párt által is képviselt politika, egyfajta dacpolitika, amely úgy kalkulál, hogy a nemzetközi közösség ekkora elszántságot látva jobb belátásra térhet. E politika abból indul ki, hogy a világnak szüksége van Szerbiára, miközben azt szeretné elhitetni, hogy Szerbia vígan megvan Európa nélkül is. A „szerb bölcsőről”, a mítoszokról, a szerbség irracionális ragaszkodásáról szóló magyarázatok inkább csak a külföldi sajtóelemzésekben lelhetők fel. Szerbiában ez nem cikk. A szerb fiatalok biztosan nem így vannak Koszovóval, de azt látják, hogy ez politikailag hasznosítható. Itt inkább az „országcsonkítás” megalázó ténye bántja a büszkeséget.
Vajdasági párhuzamok
A vajdasági magyar pártok olyan helyzetben vannak, hogy belülről, de érzelmek nélkül tekinthetnek a koszovói kérdésre. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt például már az 1999. évi légicsapások óta tényként tekint Koszovó leválásra. A Vajdasági Magyar Szövetség a szerbek érzelmeit nem bántani igyekvő retorikája ellenére is tudja, hogy Koszovó semmilyen eszközzel vissza nem hozható. E pártok inkább most arra figyelnek, hogy az ottani szerb kisebbség kérdésének rendezése a Vajdaságban is alkalmazható legyen.
Míg Románia hivatalosan elutasítja, az erdélyi magyarok bizakodva figyelnek a koszovói szerbeknek ajánlott autonómiára. A bukaresti diplomácia a térség más régióira gyakorolt befolyásától tartva ellenzi Koszovó függetlenségét, az erdélyi magyar politikusok azonban úgy vélik: a dél-szerbiai tartomány státusának rendezése lökést adhat a közösség autonómiatörekvéseinek. Ők a koszovói szerbeknek nyújtandó autonómiaformát tartják precedensnek a Székelyföldre nézve. Románia az elmúlt időszakban minden alkalmat megragadott annak hangsúlyozására, hogy határozottan ellenzi Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltását. A bukaresti diplomácia szerint a dél-szerbiai tartomány státusának meghatározásakor mindenképpen tiszteletben kell tartani a független, szuverén Szerbia területi épségét, a rendezési folyamat pedig nem teremthet precedenst a térség többi államában. Adrian Cioroianu román külügyminiszter többször úgy nyilatkozott: Románia nem Erdélyre gondol, amikor ellenzi Koszovó függetlenségét, hanem az olyan, „lappangó konfliktus” jellemezte területekre, mint a szakadár Dnyeszter-menti Köztársaság vagy Bosznia-Hercegovina. Szerinte fennáll a veszélye, hogy Koszovó „lavinát indítana” a térségben, és precedenst teremtene az általa említett tartományok számára. Cioroianu elmondta, országa ebben az ügyben sem támogatja a kisebbségek kollektív jogait. A bukaresti parlament egyébként decemberben elfogadott nyilatkozatában leszögezte: Románia nem fogja elismerni a dél-szerbiai tartomány függetlenségét. Ezzel egy időben romániai magyar politikusok úgy vélik: ha Koszovó függetlenedése nyomán a világ nagyhatalmai támogatják a tartományban élő szerbeknek az Ahtisaari-tervben ajánlott kulturális vagy területi autonómiáját, akkor kötelességük lesz támogatni az erdélyi magyarság ilyen jellegű igényeit is. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a napokban elmondta, Koszovó jövője abban az értelemben precedens, hogy a nemzetközi közösség szolidáris, és megoldásokat keres. Szerinte a szövetség és az európai kisebbségek számára a kisebbségben maradó koszovói szerbek sorsa fölötti döntés bír fontossággal. Az Európában működő autonómiaformákat a helyszínen tanulmányozó Antal Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő úgy véli, miután a nagyhatalmak várhatóan elismerik majd a tartomány függetlenségét, ebből kifolyólag a Székelyföldnek és más európai régiónak is lehet majd speciális státust találni. Ezzel egy időben Tőkés László kijelentette: az erdélyi magyarok több autonómiát kérnek, de nem Erdély függetlenségét akarják, még akkor sem, ha Koszovó precedenst jelentene e kérdésben. A független európai parlamenti képviselő szerint az erdélyi magyarság azt szeretné, ha Bukarest elismerné: a régióból származik a román nemzeti össztermék 40 százaléka, és hogy Erdély jóléti színvonala 10 százalékkal meghaladja az ország többi részében tapasztaltat. „Autópályákra, gyorsvasutakra van szükségünk, amelyek kapcsolatot létesítenek Budapesttel és Béccsel, ellenkező esetben ismét elkezdődik az erdélyi magyarok kivándorlása az anyaország felé, ahogyan az már megtörtént. Hargita és Kovászna lakossága 90 százalékban magyar, ezért az erdélyi magyarság több autonómiát kér, tökéletes kétnyelvűséget, mivel a magyar féllel együtt eurorégiót szeretne létrehozni, a Balatontól Brassóig, amely gazdasági-intézményi modell lehetne az Európai Unió számára” – hangoztatta Tőkés László.
Szlovákia magatartását a zűrzavar jellemzi, ha Koszovó jövője kerül szóba. Ján Kubis, a szlovák diplomácia vezetője tavaly elsőként üdvözölte az ENSZ égisze alatt elkészült Ahtisaari-tervet, amely Koszovó „felügyelt önállóságát” feltételezi, mondván, hogy „nincs más megoldás a balkáni béke megteremtése érdekében”.
Szlovák különvélemény
Megszólalt azonban Ján Slota, a koalíciós Szlovák Nemzeti Párt elnöke, aki szerint Szlovákia soha nem támogathatja Szerbia ellenében a „koszovói albán drogkereskedőket és bűnbandákat”, meg egyébként is az albán nemzetnek van saját állama, Koszovó önállósulása pedig „olyan precedens lenne, amely megállíthatatlan folyamatokat indítana el a nagyvilágban”, lendületet adna például „a magyar sovinisztáknak, akik most még csak autonómiát követelnek”, de eleve azzal a szándékkal, hogy „újra létrehozhassák Nagy-Magyarországot”. S ahogy az a szlovák politikában mindig, a „magyarok általi fenyegetettség” most is hatott. A szlovák pártok megállapodtak abban, hogy parlamenti vitanapot tartanak Koszovóról, amely során határozatban kötelezik a kormányt az egységes szlovák álláspont képviseletére. Már ez a tény is kivételes volt az európai uniós tagországok között, az pedig, hogy végül olyan döntés született, amely szerint a szlovák külpolitika Koszovó kapcsán kizárólag a szerb kormány álláspontját támogathatja, mind a mai napig egyedülálló a világon. Érdemes talán megjegyezni, hogy „a szerbek félelmeinek teljes átérzését” a parlamenti vita során már nem is Slotáék fogalmazták meg, hanem Mikulás Dzurinda, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió elnöke, volt kormányfő, így az Ahtisaari-tervet elutasító határozat ellen kizárólag a Magyar Koalíció Pártja (MKP) képviselői szavaztak. Ennek ellenére Szlovákia az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagjaként nem szavazott az Ahtisaari-terv ellen. Ugyanakkor a kormány sem tartja be a szlovák parlament határozatát, hiszen részt akar venni az Európai Unió missziójában Koszovóban, holott tudvalevő, hogy Belgrád elutasítja azt, s nem ért egyet semmilyen olyan rendfenntartással, amely a nemzetközi erők kezébe helyezné a koszovói események felügyeletét. Az MKP mindvégig következetes magatartást tanúsított, egyedül a magyar politikusok voltak azon az állásponton, amit a NATO és az Európai Bizottság is prezentál, vagyis az Ahtisaari-terv alapján Koszovó önállóságát támogatják. A hazai politikai ellenfeleiket és partnereiket pedig azzal próbálják nyugtatni, amit Berényi József, a párt általános elnökhelyettese röviden így összegzett lapunknak: Közép-Európa nem a Balkán, Dél-Szlovákia pedig nem Koszovó, s a szlovákiai magyaroknak nem is érdekük, hogy az legyen.
Ukrajnának egyelőre nincs konkrét álláspontja Koszovóval kapcsolatban, illetve a hivatalos vélekedések is az utóbbi évek belpolitikai bizonytalanságait tükrözik. A sorrendben egymást követő külügyminiszterek közül Borisz Taraszjuk még egyértelműen Szerbia szuverenitása és határainak sérthetetlensége mellett érvelt, ám az őt követő Arszenyij Jacenyuk, aki ma egyébként a parlament elnöki tisztségét tölti be, már úgy nyilatkozott, hogy Ukrajna támogatja „Koszovónak az Európai Unió felügyelete alatti önállóságát”. A múlt év végén Jacenyukot váltó Volodimir Ohrizko addigi első helyettes viszont óvatosabban fogalmaz. A Zerkalo Nyegyeli című hetilap legfrissebb számában „rendkívül kényesnek” nevezi a kérdést, éppen ezért Kijev egyelőre kivár a konkrét állásfoglalással, ellenben mindig is amellett tört lándzsát, hogy a végső szót a kérdésben az ENSZ Biztonsági Tanácsának kell kimondania. Alakuljon azonban bármiként is a függetlenségének kikiáltására készülő tartomány jövője, szinte teljesen kizárt, hogy az eseményeknek netalán Kárpátaljára is begyűrűző kihatásai lennének. „Nekünk saját céljaink és feladataink vannak” – nyilatkozták szinte egyöntetűen a két legjelentősebb érdekvédelmi szervezet vezetői.
Tisza melléki járás
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség például változatlanul a Tisza melléki járás létrehozásában látja a régió magyarsága önrendelkezési jogának megerősödését. Kovács Miklós elnök szerint azonban most a magyar oktatási rendszer megőrzésére, az emelt szintű anyanyelvi érettségizés biztosítására helyeződik a hangsúly. Hasonló, ugyancsak az oktatás problémáit előtérbe helyező álláspontot képvisel az UMDSZ is, amely nem tartja ugyan elvetendő megoldásnak az önálló járás kialakítását sem, ellenben Gajdos István elnök szerint egy önálló kulturális autonómia létrehozása lehetne az az intézményes keret, ami leginkább megfelelne a kárpátaljai magyarság érdekeinek.
MNO
