Azokat az egészségügyi nővéreket, akik a jobb fizetésért külföldre mentek dolgozni, a kórházakban nemsokára diákok váltják fel. Az erről szóló értesítést, hogy egy évi gyakorlaton kell részt venniük, február elején kapták kézhez az egészségügyi és az orvosi karok – tájékoztatott a Pravda.

Az egészségügyi szakok végzősei, akik már megszerezték a baccalaureátusi fokozatot és tanulmányaikat szeretnék tovább folytatni, most tudták meg, fel kell függeszteniük a tanulmányaikat és egy évig dolgozniuk kell, az államvizsga előtt.
Az Iskolaügyi Minisztérium szerint a kötelező gyakorlat bevezetését az Egészségügyi Minisztérium kérvényezte. Dana Španková, az iskolaügyi tárca szóvivője elmondta, hogy az Egészségügyi Minisztérium azzal indokolta kérését, hogy megfelelő szakember gárdát kell biztosítani az egészségügy számára.

A diákok egyéves kötelező alkalmazását lehetővé teszi a módosított felsőoktatási törvény. A Pravda napilap ezzel kapcsolatban azonban arra mutat rá, hogy az iskolák így idővel száz és ezer diákot veszíthetnek el, valamint jelentős anyagi támogatást is. Ugyanakkor arra is figyelmeztet, nem lesz, aki majd a mesteri tanulmányok első osztályát megkezdje, de arra a tényre is, hogy azok a diákok, akik munkát vállalnak, elesnek a diákkedvezményektől, a szüleik pedig a családi pótléktól és adókedvezménytől.

Sita, Felvidék Ma, sk