Megkérdeztünk pár közszereplőt, hogy telik a karácsonyuk:
Bóna Zoltán, a Diákhálózat elnöke, Bátorkeszi független önkormányzati képviselője (MKP)
Mint általában mindenki, ilyenkor én is a családdal és barátokkal töltöm az időm nagy részét. Nagyon kellemes érzés, hogy az egész éves rohanás után ezekben a napokban azokkal az emberekkel lehetek, akik a legfontosabbak. A nagyszülők, családtagok és barátok meglátogatása mellett arra is időt szánok, hogy olyan elmaradásaimat, amikre év közben nem jutott időm és mindig csak halogattam, most bepótoljam. Így az újévet tiszta lappal indíthatom és teljes erővel vághatunk bele új projektekbe.
Nincs semmilyen különleges szokásom ilyenkor Ha ki kellene emelni a legextrémebb időtöltésem, akkor a két ünnep közötti évzáró sakkbajnokságot emelném ki, melyet minden évben megrendezünk a falunk sakk-klubjának tagjai között. Falunk szokásaihoz híven a verseny végeztével a napot a pincesoron folytatjuk borozgatással.
Csémi Szilárd – Kismedve, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke
Áldottnak érzem magam, hisz most is a szeretteim, azaz a családom és a cserkészeim között lehetek a szeretet ünnepén. A legszebb az egészben, hogy ilyenkor általában együtt a család apraja-nagyja. Üröm az örömben, hogy a feleségem családjában többen is hiányoznak a távolság miatt, de szerencsére az internet segítségével élő kapcsolatban tudunk beszélgetni egymással. Oly jó látni az unokahúgaim szemében is a csillogást, amikor pajkosan, a felnőttek háta mögött elsuttogják egymásnak titkaikat! December 27-e nagy ünnep csapatomban, ilyenkor cserkészeinkkel és szüleikkel együtt közösen játszunk, ünnepelünk, megajándékozzuk egymást. Ez alkalommal a misztérium része lesz egy meglepetés is, amire mi vezetők már izgatottan készülünk. Bízom benne, jól sikerül. Az év végét és az új esztendő első napjait pedig barátainkkal töltjük egy szép helyen, ahol a gyerekzsivaj mellett a társasjáték, a beszélgetés, a nótázás, a kemencés sütögetés, de főleg az aktív pihenés lesz a központban. Ez a közel két hét minden alkalommal felejthetetlen szívet melengető élmény a számomra, ami átsegít az azt követő évek nehézségein. Bízom benne, idén se lesz másként!
Forró Krisztián, Nagyszombat megyei képviselő (MKP)
A Karácsonyt a családdal töltöm, ahogy valószínűleg mindenki. Meglátogatjuk a nagyszülőket, a dédit. A srácok mindenhol eléneklik a karácsonyi dalokat. Az év utolsó napjain barátaink, kedves ismerőseink meglátogatása a terv. Sokat játszok a fiúkkal a kapott ajándékokkal, társasjátékozunk, beszélgetünk, élvezzük, hogy együtt a család. Emellett feleségemmel kiértékeljük a 2014-es évet, ugyanakkor megbeszéljük terveinket 2015-re. Ez az az időszak, amikor lelassul a világ, ugyanakkor mégis hihetetlenül gyorsan elrepül az idő.
Király Zsolt, a Körkép.sk főszerkesztője
Karácsony az újjászületés és a remény ünnepe. Az ember ilyenkor megpihen a mindennapi hajtástól, több idő jut a családra, a barátokra, ismerősökre. A karácsonyi ünnepeket Pozsonyban töltjük családi körben, ügyelve a hagyományos szokásokra. Ezek közé tartozik az élő karácsonyfa és hal, mely nélkül elképzelhetetlenek az ünnepek. Ugyanúgy az éjféli mise hangulata is. Karácsony másnap és harmadnapján pedig körbejárjuk a családot.
Szilveszter általában a házibuliké. Bejáratott társaságunk van, akikkel ilyenkor összejövünk, hogy együtt búcsúztassuk az óévet. 2014 utolsó napjai idén a szokásosnál is aktívabban telnek. A Körkép.sk idei olvasottsági mutatói végérvényesen meggyőztek bennünket arról, hogy olvasóink töretlen bizalma további fejlesztéseket érdemel. Merész terveink vannak, melyeket az elkövetkező hetekben hamarosan olvasóink is tapasztalhatnak.
Lacza Tihamér, tudomány- és művelődéstörténész
Feleségemmel kettesben vagyunk jelenleg, az ünnepet követően Pozsonyból Nyárasdra megyünk, ahol vettünk egy házat és ott várjuk majd a fiunkat a menyasszonyával és a leendő nászasszonnyal. Közben egy új könyvbe fogtam, ehhez gyűjtögetem az anyagot. A Pozsonyi Casino felkért egy előadásra, ezt Rómer Flórisról tartanám, aki 200 éve született (pontosabban jövőre lesz ez az évforduló). Január 8-án Csáky Pállal lesz egy beszélgetésem legújabb könyvemről (A tudomány apostolai) a Pro Futuro Hungarica PT szervezésében. Ehhez is készítek elő néhány képet.
Szabó Dávid, a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke
A Karácsonyi Ünnepeket otthon, Felsőpatonyban töltöm a családommal. Már nagyon vártam, hogy meghitt környezetben lehessek a szeretteimmel, hiszen az év nagy rész Komáromban tevékenykedem. Párommal 26-tól töltjük együtt az ünnepeket. Szilveszter estéje már a barátoké, ismerősöké, a Pince klubban mulatjuk majd át az éjszakát, és üdvözöljük együtt az új évet.
Egyre nagyobb értéket jelentenek számomra ezek a napok, mert ilyenkor csak a családommal, párommal és a barátaimmal tudok lenni.
Nagy Dávid, jogász, érsekújvári városi képviselő (MKP)
Az Isten fiának születését minden évben családi körben ünnepeljük meg. Idén sem volt ez másképp. Jó érzés az év végi nagy hajtás után megpihenni otthon. Ilyenkor nem maradhatnak el a családi hagyományok és szokások – a délelőtti lánghordás, a böjt, a klasszikus vacsora, ostya, alma, dió, foghagyma, méz, káposztaleves, ponty, angyali csengetés, ajándékozás. Mindez azokkal az emberekkel, akik a szívemhez a legközelebb állnak, menyasszonyommal és szüleinkkel. A Szentestét az éjféli mise teszi teljessé. Nagykarácsony a nagyszülőké, akiknél összejön a család apraja nagyja. A szentmisét a közös ebéd követi. A gyerekek örülnek az ajándékoknak, mi pedig egymásnak. Isten és család így lesz eggyé e meghitt ünnepen. Az idei év utolsó napjait pihenéssel fogom tölteni. Ez alatt új erőt, ötleteket és megoldásokat gyűjtök majd az ügyvédi irodánkban és a városi testületben folytatott munkámhoz.
Gubík László, a Via Nova ICS elnöke az alábbiakban vallott a karácsonyáról.
Felvidék.ma