A húsvéti ünnepek után a városi műjégpálya melletti területen megkezdődött az új fedett sportcsarnok építése.  Ezt megelőzően március tizedikén a város és a kivitelező cég, az Eurobuilding Rt. között szentesítették az erre vonatkozó szerződést. A dokumentumot Pázmány Péter polgármester és  Miloš Stopka vezérigazgató látta el kézjegyével.

A  pozsonyi székhelyű építőipari részvénytársaság nyerte meg a legkedvezőbb ajánlattal a közbeszerzési közlönyben is meghirdetett nyilvános versenypályázatot. A kivitelező cég március 14-én vette át az építkezési területet és azonnal hozzálátott a technika idetelepítéséhez. A szerződés értelmében a kivitelező cég vállalta, hogy december 31-ig megépül a sportpálya. A város idei költségvetésében 47 millió koronát különítettek el az idei év legjelentősebb beruházására. Az új létesítmény teljes mértékben megfelel az európai uniós szabványoknak, tehát mozgássérültek is sportolhatnak benne, Nekik külön zuhanyozórészleget és egyéb szociális helyiségeket is kialakítanak. A csarnokban bárhova akadálymentesen eljuthatnak majd kerekesszékkel. A város vezetése azután döntött az új  stadion  megépülése mellett, hogy a városi önkormányzat nem tudta visszaszerezni a régi sportcsarnokot attól a magánszemélytől, akinek még a kilencvenes években került a tulajdonába.

Miloš Stopka vezérigazgató szerint cégének kiváló az ajánlólevele, hiszen több  jelentős beruházás kivitelezője volt országszerte. Sportlétesítményeket is épített, többek között Körmöcbányán és most fejezik be egy sportcsarnok korszerűsítését Bazinban. A  közeli beruházások közül a nagyszombati kórház teljes átépítését említhetjük. A Csallóközben most jelennek meg először, de reméli, hogy nem utoljára.

Az  1000 négyzetméter alapterületű sportközpont különféle labdajátékok, kézi, kosár és röplabda  űzésére, valamint  ilyen jellegű versenyek  lebonyolítására lesz alkalmas. A csarnokban 500 ülőhely várja  a nézőket. Ám szükség szerint mobilis padsorok elhelyezésével rugalmasan akár háromszor   ennyi ülőhely is kialakítható, attól függően, hogy milyen  labdajátékról van szó. Az új dunaszerdahelyi sportcsarnokban  teremfociküzdelmek is lebonyolíthatók lesznek. Az új csarnok szociális helyiségeit a jégpálya látogatói is használhatják majd.