Az új közoktatási jogszabály alapján az anyanyelvvel azonos terjedelemben oktatják a jövőben a szlovák nyelvet, az alapiskola első osztályában öt óra szlovák lesz. A reform bevezetése Ján Mikolaj elképzelése szerint először az alapiskolák első és ötödik osztályában, és a középiskolák első osztályában valósul meg.

A javaslatot 79 képviselő támogatta, a 20 MKP-képviselő, valamint több ellenzéki képviselő ellene szavazott. Nem fogadták el azt az MKP-javaslatot sem, amely a szabad tankönyvválasztást támogatta. A szavazáskor a koalíciós többség az ellenzék minden módosító javaslatát elutasította, míg a kormánypártok által beterjesztett javaslatokat megszavazták. Nem fogadták el azt az ellenzéki javaslatot sem, amely egy év halasztással kívánta bevezetni a közoktatási törvényt.

Felvidék Ma, Pátria