Csökken az érdeklődés a hagyományos, a szaktanintézetekben elsajátítható szakmák iránt, ezért a minisztérium azt tervezi, hogy az összes ilyen iskolát szakközépiskolává minősíti át. A középiskolákban egyébként a napokban zajlanak a felvételik, a nem egész 59 ezer kilencedikes tanulót közel 88 ezer középiskolai hely várja, miközben a demográfiai hullámvölgy leginkább a szaktanintézeteket sújtja. A minisztérium terve tehát az, hogy egységesíti az egyes középiskolák elnevezéseit, a gimnáziumok kivételével. Ennek köszönhetően létrejönnek a középfokú szakiskolák, szakközépiskolák, melyek azonban a jövőben is megtarthatják eddigi specializációjukat. A minisztérium a névcserétől a szakiskolákba jelentkezők számának növekedését várja.
„A szaktanintézeteket a múltban mostohagyerekként kezelték” – állítja Pavel Sadloň, az Állami Gimnáziumok Társulásának vezetője, aki szerint pusztán a névcsere nem sokat old majd meg, fontos lenne ugyanis a nagy ipari cégekkel való jövőbeni együttműködés is.
A középiskolákat érintő változásokat az oktatásügyi miniszter, Ján Mikolaj (SNS) javasolja a készülő oktatásügyi törvényben. A szakközépiskolák egységes megnevezésén túl a gimnáziumok számára is új előírásokat tartogat a tárcavezető, ugyanis megszüntetésre ítélné a hatosztályos gimnáziumokat és csak a négy- illetve a nyolcosztályos gimnáziumokat hagyná meg. A koalíciós DSZM azonban már módosító javaslatot nyújtott be, mely arról szól, hogy továbbra is működhessenek a hatosztályos gimnáziumok.
Pravda, Felvidékma