Felvidéki magyarságunk lélekszáma egyre fogy, de sajnos ugyanez a folyamat tapasztalható az egész Kárpát-medencében is. Egyre szomorúbb hírek érkeznek az iskolai beiratkozásokról, a középiskolai és egyetemi tanulmányok magyar nyelven való folytatásáról vagy a magyar papok és hívek helyzetéről.
A magasabb pozícióban lévők igyekeznek érzékeltetni hatalmukat, akár az államnyelv szigorú betartásával a hivatalokban. Egyes papok, féltve pozíciójukat bevezetik a szlovák miséket vagy csendes beletörődéssel várnak, amíg elfogynak a magyar hívek a templomokból.
A februárban bekövetkezett „egyházmegyei Trianon” feldarabolta a felvidéki magyar hívő közösséget, így többen olyan egyházmegyékbe kerültek, ahol sokszor nehéz körülmények közt kell megküzdeniük hitéletük anyanyelvi gyakorlásáért. A bomlasztó féreg magyar közösségeinket sem kíméli, ahogy azt a politikában, az oktatás, a kultúra és hitélet terén is láthatjuk.
Kinek hihetünk? Ki akar jót nekünk?
A szlovák nacionalista politikát kiszolgáló magyar nevű álmagyarok?
A magukat magyarnak valló, szlovák miséket bevezető lelkipásztorok?
A gazdasági vagy politikai élet nagyjai, akik hatalmukkal megvásárolhatnak mindenkit és mindent?
Nehéz helyzetben vagyunk, de a némaság csak az ellenséget erősíti. Vétkesek közt, cinkos, aki néma – mondja Babits és milyen igaza van! Ha nem szólalunk meg közösségünket ért sérelmek kapcsán, akkor birkáknak nézhetnek, akiket becsalogatnak a vágóhídra, majd a mészárlás örömében diadalittasan koccintanak majd vesztünkre.
A diplomáciának is megvan a maga ideje és módja. Nem kell rögtön kardot rántani, szokták mondani és az adott helyzet mérlegelése döntheti el, hogy diplomáciai úton vagy erélyes kiállással szerezzünk érvényt jogainknak, igazunknak.
A jelenlegi politikai helyzetben a felvidéki magyarság nem fordulhat el érdektelenséggel a közügyektől. Ha szükséges, petíciók százait, ezreit kell aláírni vagy tüntetni kell!
Talán megkérdezik: Mire jó ez? Akkor bátran mondjuk: Azoknak jó, akik nem akarnak szlovák nyelvű fejfát sírjukra. Azoknak jó, akik azt szeretnék, ha magyarul olvashatnának, tanulhatnának. Azoknak jó, akik unokáikkal magyarul szeretnének beszélni és nem makogásukat hallgatni, hogy közben összeszorított foggal és könnyező szemmel fojtsák el a bennük felgyülemlő mérget.
Nekünk jó, akik magyaroknak valljuk magunkat és itt szeretnénk boldogulni ősapáink földjén. Nekünk jó, hiszen anyanyelvünkön szeretnénk hallgatni Isten igéjét. Nekünk jó, mert gyerekeinket, unokáinkat a magyar hagyományok tiszteletére szeretnénk tanítani.
Erős akarattal kell felvidéki magyar közösségünknek kiállnia jogaink mellett! Szeretnénk megőrizni anyanyelvünket az iskolában és a templomban!
Karaffa Attila
