Interjú Duray Miklóssal, az MKP stratégiai alelnöke a párt körüli ellentmondásos hangulatról és a készülő stratégiai tervről beszélt.
Szlovákiában manapság a Magyar Koalíció Pártja (MKP), illetve a felvidéki magyarság kapcsán leggyakrabban a status quo kifejezés hangzik el, minthogy a Szlovák Nemzeti Párt kormányzási lehetősége miatt erősen bírált Robert Fico miniszterelnök azt ígérte a nemzetközi fórumokon, hogy nem szenvednek csorbítást a megszerzett kisebbségi jogok a kormányzása idején.
Duray Miklóst, az MKP stratégiai alelnökét ezen kormányfői ígéretről és az alapításának tizedik évfordulóját ünneplő felvidéki magyar párt állapotáról kérdeztük.
Az MKP bírálói szerint nem vállalt túl sokat magára Robert Fico, merthogy az MKP nyolcéves kormányzása idején igazából nem erősödött a kisebbségek jogbiztonsága.
– A múlt század kilencvenes éveinek közepén, a mečiari kormányzás deformációit látva a nemzetközi pártközösségek, illetve a NATO és az Európai Unió mind a magyar, mind a nemzetközi kapcsolatokkal bíró szlovák pártoknak az együttműködést szabta a sikeres integrációs folyamat feltételéül. Ennek a nyomásnak volt köszönhető, hogy 1998-ban bekerült az MKP a kormánykoalícióba, s a 2002-es választások után is ott maradhatott. Az európai és transzatlanti szervezetek azonban nem fogalmaztak meg feltételeket arra vonatkozóan, hogyan alakuljon a kisebbségi politika Szlovákiában, miként kell figyelembe venni a megyei önkormányzati rendszer kialakításakor a lakosság nemzetiségi arányait, holott tudták, kulcskérdés ez a jogokhoz való hozzáférés szempontjából is. Ezért értékelik utólag is kizárólag az integrációs folyamatban betöltött szerepünket, illetve azokat a reformokat, amelyekhez jelentősen hozzájárultunk, s valóban sikeresek is voltak. Az MKP elnöksége azonban az évforduló kapcsán kiadott egy nyilatkozatot – sajnálatos módon meglehetősen elkerülte a sajtó figyelmét –, amelyben leszögezzük, hogy sikereink mellett a párt legnagyobb kudarca éppen az, hogy nem tudtuk erősíteni nyelvi jogainkat, nem sikerült általános törvényes rendezést elérni a kisebbségi-többségi viszonyban, s iskoláink működéséhez sem tudtuk megteremteni a zavartalan fejlődés jogi hátterét. Azt már én teszem hozzá, hogy utólag nehéz eldönteni, vajon a nemzetközi elvárásokkal párhuzamosan – vagy azokkal szemben – hogyan lehetett volna, s lehetett-e egyáltalán erőteljesebben, ha úgy tetszik, radikálisabban képviselni a szűken értelmezett kisebbségi érdekeket.
– A jubileumi ünnepségek idejére megromlottak a párton belüli kapcsolatok, s a párt körül is ellentmondásos hangulat alakult ki. Bugár Béla, aki kilenc éven át vezette az MKP-t, el sem ment a központi ünnepségre. Van-e esély arra, hogy rövid időn belül háttérbe szorulnak a viták?
– Kulcsszavakat mondott, amikor a párt körül kialakult ellentmondásos hangulatot említette. Bugár Béla a múlt század kilencvenes éveinek legelején lett a szlovák politika és sajtó felfedezettje és éveken át építették politikusi imázsát. Elsősorban ezek a körök azok, amelyek nem tudják elviselni, hogy a 2006-os választások után más vette át a párt irányítását. Szerintem elsősorban ők táplálják Bugár Bélában az „érdemtelenül félreállított” ember érzését, érdekes, a korábban kormányzó szlovák pártok élén nem is következett be változás az elbukott választások után. Pedig a személycserék a pártok élén természetes jelenségek, de a mi esetünkben minden külső körülmény ennek elfogadása ellen hat. Talán az is bántja Bugár Bélát, hogy korábbi szlovák pártelnök partnerei, mint említettem, mind a helyükön maradtak. A helyzetből egyetlen kiút van: elfogadni a választás eredményét, azt, hogy a szavazás nem irányult senki ellen, ellenkezőleg, természetes folyamatként felfogni, hogy a párt más, friss emberekkel akar megújulni, a megszokottól eltérő módszereket és eszközöket alkalmazni.
– A párt új vezetésének bírálói megosztásról, kirekesztésről, kizárólagosságról beszélnek. Mintha agyarországról szeretnék importálni politikai küzdelem eszköztárát. Orbán Viktor is vendége volt az MKP ünnepi ülésének, nagy sikert aratott beszédével, miközben szinte ezzel egy időben fogalmazódott meg újra Budapesten, hogy megosztja a határon túli magyarokat. Véletlenek ezek?
– A két szemlélet nem azonos. Szlovákiában közvetlenül a rendszerváltás után elkezdődött az ellenségkép keresése. Nem az igazi szélsőségek kerültek az elutasítás középpontjába, hanem a kitalált ellenfelek, mert azokat könnyebb volt legyőzni, minthogy nem is voltak. Könnyebb volt valami ellen megfogalmazniuk egyeseknek, mint valamiért kiállni. Magyarországon a helyzet más, ott a szocialisták 1998-ban kezdték ezt a módszert alkalmazni, amikor kiderült, nem sikerült az egész társadalmat „szocialista típusú emberi közösséggé” formálni, vannak más vélemények is, amelyeket szabadon lehet terjeszteni. Ráadásul Orbán Viktor sikeres jobboldali kormányt hozott létre, s a nemzeti öntudat formálása szempontjából fontos történelmi hagyományokat ápolva, azok tapasztalatait felhasználva tudott dolgozni, holott az MSZP és elődpártja évtizedeken át azt akarta a magyar néptől, hogy felejtse el a múltat, de mindenestől, mert a történelmi tudat hiánya csökkenti a nemzeti önbecsülést, s a hitehagyott nemzetet könnyebb manipulálni, mint az erős nemzeti tudattal rendelkezőt. Másként fogalmazva: a nemzetet az osztja meg, aki el akar tőle venni mindent, hogy aztán a hitehagyott és kiszolgáltatott emberek közt válogatva osztogatással nyerje azokat meg magának.
– Ön az MKP stratégiai alelnöke, ami azért is fontos poszt, mert a pártnak ez idáig kizárólag választási programjai voltak, hosszú távú terv, amely a felvidéki magyarság jövőképét is tartalmazná, eddig sosem készült. Hol tartanak a munkálatok?
– Több tucat kiváló szakértő munkájának köszönhetően sikerült megfogalmazni a párt és a közélet feladatrendszerét, gazdaságpolitikai elképzeléseinket a vidék és a régiófejlesztési munkacsoport tette az asztalra, világos az önkormányzatiság fejlesztését célzó elképzelésünk, s átfogó elképzelések születtek az életpálya felépítését célzó programba is, amely nemcsak a tanulást és képzést, hanem a szülőföldön való érvényesülést is magába foglalja, s önálló fejezete lesz a stratégiai programnak szórványmagyarság kérdése. Szerintem szeptemberben elkezdhetik tárgyalni a párt szervei a szlovákiai magyarság fennmaradását és boldogulását célzó komplex dokumentumot.
(Magyar Nemzet, Neszméri Sándor)
