Május 31-én, szombaton, Garamkövesd község önkormányzata immár 9. alkalommal rendezte meg a Párkány szomszédságában található községben a Szent Orbán-ünnepséget. A rendezvény ünnepi szentmisével kezdődött a helyi Szent Mihály- plébániatemplomban, amelyet megtöltött a helybéli hívek közössége és a meghívott vendégek népes csoportja.

Jelen voltak a pilismaróti és a nemcsényi önkormányzat képviselői, valamint Plank Zoltán, a pozsonyi Magyar Nagykövetség első titkára is. A koncelebrált szentmisében a helybeli lelkiatya, Farkas Zsolt ünnepi beszédében érdekes egyháztörténeti kitekintés után Szent Orbán példájával buzdította, valamint az egység és testvéri közösség építésére bátorította a megjelenteket.
A szentmisét követően az ünneplő közösség a Szent Orbán parkba vonult, ahol Sliva Judit, a község polgármestere köszöntötte a vendégeket és helybelieket. A folklórműsor gazdag programjáról a régió hagyományőrző csoportjai gondoskodtak. A nap folyamán gulyásfőzőverseny is zajlott, valamint a rendezvény színhelyén felállított borsátorban a régió díjnyertes borait is megkóstolhatták a felfrissülésre vágyók. A délutáni órákban barátságos futtbalmérkőzésre került sor a garamkövesdi és a pilismaróti testvérközség öregfiúcsapatai közt. Itt ezúttal a vendégek voltak sikeresebbek, ami komoly fegyvertény, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a hazai csapatot játékával a község plébánosa is erősítette.
Az ünnepség méltó befejezése volt Varga Miklós esti koncertje, amelyre a közeli s távoli környékről számos érdeklődő volt kíváncsi. A közösségépítés és a testi-lelki-szellemi felüdülés a szervezők lelkes és áldozatos munkájának köszönhetően egyaránt megvalósulhatott Garamkövesden, május utolsó szombatján.

Pázmaneum, CJ