Amennyiben valamelyik rokkantnyugdíjas munkát vállal, nem igazán éri meg számára a munkáltatói jogviszony, ugyanis rokkantnyugdíja ugyanakkora lesz mint azé a sorstársáé, aki nem dolgozik. Elemzők egybehangzó véleménye alapján ugyanakkor ez a hozzáállás igazságtalan, ráadásul a minisztérium a szociális biztosításról szóló törvénymódosításban nem számol változásokkal.
A munkavállalói jogvizsonyban lévő rokkantnyugdíjas maga fizeti a járulékokat, amivel az a probléma, hogy a későbbi nyugdíj megállapításánál ezt a befizetett összeget egyáltalán nem veszik figyelembe, illetve csak akkor észlelhető változás a végösszegnél, ha a havi bevétel legalább az átlagkeresetet – 20 ezer koronát – eléri.
2007 végéig a Szociális Biztosító a nyugdíjösszeg megállapításánál figyelembe vette a befizetett járulékok nagyságát és az egészségkárosodás mértékét. A mostani gyakorlat mindezeket már nem veszi figyelembe, ami szakértők szerint igencsak igazságtalan gyakorlat a rokkantnyugdíjasokkal szemben.
Szlovákiában egyébként közel 200 ezer ember kap rokkantnyugdíjat, nagyjából ötödük pedig dolgozik valahol.
TA3, Felvidék Ma