Az Európai Bizottság rendszeres, az eurózóna bővítéséről szóló jelentésében megállapítja, hogy a szlovák bankok nem rendelkeznek elegendő eurókészpénzzel. A bankok által ezidáig megrendelt euróbankjegyek száma ugyanis meglehetősen alacsony.

Az összesen 188 millió darab bankjegyből, melyre a Szlovák Nemzeti Bank előzetes felmérése szerint szükség lesz, a bankok jelenleg csak ezen mennyiség 27 százalékával rendelkeznek. Ha ezt az adatot Máltával hasonlítjuk össze, akkor megállapíthatjuk, hogy a szigetországban az euróbevezetés előtti hasonló időszakban a szükséges bankjegymennyiség több mint 92 %-a rendelkezésre állt, de az eurózónába elsők között belépő államok esetében is 67 %-os volt ez az arány.
Éppen ezért Brüsszel arra szólít fel, hogy növelni kell a bankok és a pénzintézetek euróbankjegyekkel való ellátását, majd ezt követően a cégek esetében is hasonló módon kell eljárni.
Ami pedig az euróbevezetési információs kampányt illeti, annak eredményességével a brüsszeli jelentés elégedettnek látszik, ugyanis az eurobarométer felmérése szerint a megkérdezettek 64 %-a érzi azt, hogy elegendő információval rendelkezik az új pénznem bevezetését illetően.

Aktuálne.sk, Felvidék Ma
Kapcsolódó cikkek:

A legszigorúbb biztonsági előírások mellett szállítják az euróbankókat Ausztriából Szlovákiába

Elégedetlen az EU a szlovák euró-előkészületekkel