Novemberben csökkent a regisztrált állástalanok száma, derült ki a munkaügyi minisztérium legújabb pénteken közzétett jelentéséből.
Ján Richter munkaügyi miniszter az eurózóna átlagához szeretné igazítani a munkanélküliségi rátát. Ezt tarja egyik legfőbb céljának, jelezte a szlovák hírügynökségnek. „Elképzeléseim szerint 2016 végére elérjük az eurózónás átlagot. Ehhez fontos, hogy a következő évben is folytatódjon a most elindult trend a munkanélküliség csökkentése terén” – fogalmazott a tárcavezető.
A tárca aktuális statisztikai adatai alapján novemberre 12,25 százalékra csökkent a munkanélküliek száma. Az év elején ez az arány elérte a 13,61 százalékot. A statisztikai központ adatai 2014-ben fokozatosan csökkenést mutatnak. A szakemberek szerint ez jövőben is folytatódik.
„A gazdasági- és termelési növekedésnek köszönhetően újabb munkahelyek létesülnek. Így az állástalanok száma is apad. Elképzeléseink alapján mintegy 14 ezer regisztrált munkanélküli talál állást 2015-ben. Az állástalanok száma jövő decemberre 11,8 százalékra csökkenthet” – nyilatkozta Dana Vrabcová, a Postabank elemzője. Hozzáfűzte: a nyári szezonális munkák idején tovább csökkenés várható, elérve a 11,5 százalékos arányt.
Továbbra is a déli járásokban tapasztalható a legnagyobb munkanélküliség. Rimaszombati járásban 30 százalék feletti a munkanélküliek számaránya. A Rozsnyói és Nagyrőcei járásban is minden negyedik felnőttnek nincs állása.
Ezzel kapcsolatban az elemző kifejtette: „több tényező hatása érvényesül a gazdaságilag kevésbé fejlett déli régiókban. Az ördögi kör része a gyengébb oktatás, valamint a generációkon átívelő kilátástalanság. Ennek javítása hosszú folyamat. Nem várható el, hogy jövőre megszűnik ez a probléma.”
PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48304,42239,43007,43153,43889″}