Nem érdemes már spekulálni a koronára, de érdemes Magyarországnak az elemző szerint Szlovákia árfolyampolitikáját követnie, a korrupciós részleteket leszámítva. Szlovákia elvesztette infláció elleni “csodafegyverét”.

30,244/30,317 szinten jegyzik már az eurót, ami megfelel a bejelentett korona/euró átváltási árnak. Alig észrevehető gyengülés történt a korona euróárfolyamában – mondta el a FigyelőNet kérdésében Hont András, a Hamilton Zrt. üzletkötője. A koronára spekulálók jól számítottak: az ERM-II rendszer középárfolyama lett végül az átváltási árfolyam.

Erősödés és bennfentes kereskedelem

Az utóbbi időben látványosan, körülbelül harminc százalékkal erősödő korona sikerrel ellensúlyozta a külső inflációs hatásokat – mondta Suppán Gergely, a Takarékbank elemzője a FigyelőNetnek. Az erősödést a jól teljesítő gazdaság, s persze az erősödésre számító spekulánsok is segítették. Jót tett az árfolyamnak az is, hogy Szlovákia feljebb tolta a közelmúltban 15 százalékkal az árfolyamsávot, amit azért is érdemes volt megtennie, mert a korona árfolyama már a sáv széle felé tartózkodott – mondta az elemző.

A sávhatárok eltolásához kapcsolódó korrupciós botrány – a gyanú szerint kiszivárgott az árfolyamtartomány eltolásának terve – viszont az ország külső megítélésnek nem tett jót. Az elemző szerint a botránynak szerepe lehet abban is, hogy a szlovákok végül nem tudtak még erősebb átváltási árfolyamot „kialkudni”.

Jön az infláció

Az euróra történő áttéréssel Szlovákia elvesztette az önálló monetáris politika lehetőségét, így az elemző szerint emelkedő inflációra lehet az országban számítani. Éppen ezért a szlovák gazdaság számára előnyösebb lett volna egy még erősebb árfolyam, amellyel már „előre” védekeztek volna az inflációs hatások ellen, amelyre a jövőben immár monetáris módon nem lesz Szlovákiának lehetősége.

Természetesen nem pusztán az infláció miatt volt a szlovákoknak érdekük a minél erősebb árfolyam. Az erős átváltási árfolyam jól jön mindenkinek, akinek készpénze, számlapénze van koronában, illetve az sem a polgároknak, hány euró fizetést, nyugdíjat kapnak a jövőben – ezt is meghatározta az átváltási árfolyam.

Suppán Gergely hozzátette: a magyar monetáris politikának a szlovákéhoz hasonló utat kell bejárnia, hiszen a magyar jegybanknak is egyetlen igazi „fegyvere” van az infláció ellen: az árfolyampolitika, az erősödő forint politikája.

FigyelőNet