Életének 94. évében elhunyt vitéz Pázmány Miklós, Horthy Miklós kormányzó úr utolsó élő lovastestőre. Miklós bácsi az utolsó pillanatokig védelmezte a Horthy családot, jelen volt akkor is, amikor a német SS alakulat elvitte Horthy Miklóst és családját. Temetése június 30-án volt a lakszakállasi temetőben.
Nagymegyertől csak néhány kanyar Lakszakállas. Csendes, dolgos emberek lakják a falut, az igazán nagy eseményt itt a vadászbálok, az emlékműavatások jegyzik, abból meg szám szerint évente kevés akad. A történelem egyik élő legendája a község szülötte: az Aranyökör nevű ivoldában mindenki ismeri Miklós bácsit.
Pázmány Miklós a felvidéki Lakszakállason született, s kilencvennégy évesen ma is ott él. A régiek még emlékeznek azokra az időkre, a negyvenes évekre, amikor a magas, fehér kesztyűs, szép szál ember után megfordultak a nők, szavai hitelesek voltak, s nemcsak azért, mert a ma már idős ember anno Horthy Miklós kormányzó testőreként szolgált, hanem azért is, mert a keze nyomát több ház is őrzi „Lakon”: szívesen segédkezett a házak újjáépítésében.
A „katonanyolcasokat” (régi hadiló szerszám) beépítette a saját házukba az ezermester. Az augusztusi, ünnepi tisztavatás képei a tévében még ma is megdobogtatják Miklós bácsi szívét: eszébe jut az az idő, amikor Horthy kormányzó mellett szolgált.
– Kétszer voltam katona – idézi fel a történelmet vendéglátóm lakszakállasi otthonában. – Hetven éve, 1937-ben még a cseheknél, mert a falu akkor odatartozott. Két év múlva pedig már a magyar hadseregbe, Orosházára soroztak be tüzérnek. Ha hazajöhettem, várt a gazdaság, a sok munka, ám a háború egy csapásra változtatott az én és a szeretteim életén. Menni kellett.
– Hogyan lett Horthy testőre?
– Kiválasztottak. Református vallásom, a magasságom, a kiállásom, a hangom alapján is, meg aztán biztos voltam abban is, hogy a családfánknak is utánanéztek, hogy is mondják, lekádereztek. A lovastudás is számíthatott. A lovas testőrséghez tizenhatan tartoztunk, én Péter-Pálkor csatlakoztam hozzájuk.
– Mi volt a feladatuk?
– Lefárasztottuk a 76 ló közül azt a 25-öt, amelyek afféle díszlovak voltak az ünnepségeken, a bevonulásokon. Gyönyörű, afféle parádés lovakként jegyezték őket, a kormányzó lóimádata köztudott volt. Ismertük a család apraját-nagyját, foglalkoztunk a gyerekekkel, az udvarral, a gazdasággal. Összesen hat évet szolgáltam ott.
– Kiváló lovas, teniszező és úszó is volt Horthy Miklós, aki az akkor újdonságnak számító motorosbemutatókról sem hiányzott. De milyen ember volt a kormányzó, hogyan szólította például a testőröket?
– Önmagával is rendkívül vívódó, komoly, megfontolt embert ismertem meg az uralkodóban, aki többnyire „őrmester úrnak”, az utolsó időben, a nyilas hatalomátvételkor, elutazásuk előtt pedig Miklósnak szólított. Sokat cigarettázott, a füstölnivalóért mindig engem küldtek. A gyerekeket szerettem nagyon, a kis Istvánkával nagyon sokat játszottam. A kis hintójukra, szekerükre, a pónijaikra, a szórakozásukra is mi ügyeltünk, télen pedig nagy örömet jelentett a szánkó. Tíz óra volt a titkos jelszó, a várban élő gyerekekért ilyenkor mentünk és minden földi jót megtettünk. Levittük a kis hintót a várbéli parkba s a virágház előtti részen a csemeték önfeledten kocsikáztak, játszottak. A növényeket rendkívüli módon szerették, friss virág került a kormányzó szobájába, az ebédlőbe és mindenhová, ahová csak lehetett. Ha Horthynak letelt a szolgálata, maga ment a gyerekekért, hívta őket ebédelni. Velünk, testőrökkel nagyon emberségesen bánt.
Pázmány Miklós testőrsége utolsó időszakáról, a hatodik évről már nehezebben beszél. Mintha fájna minden szó és minden mondat. Negyvennégy október 15-én, a nyilas hatalomátvétel előtti utolsó napon is ő maradt a kormányzóval.
– Én adtam alá az utolsó széket – töri meg a csendet. Istenem, mindenki pakolt, az evőeszközöket, az értékeket abroszokba kötötték. A Budai Vár alatt húzódott egy olyan alagútrendszer, amely egyben óvóhelyül is szolgált. Ugyanitt működött akkor már a nemzeti bank is, olyannyira ellehetetlenült a helyzet. Lépcsők, szám szerint 282 lépcső vezetett a mélybe, az utolsó éjszakát ezen az óvóhelyen töltöttük.
Másnap hajnalban két német tábornok érkezett Horthyért, aki – testőre szerint – kellő méltósággal viselte a történteket. Az egyik alezredese főbe lőtte magát, a kormányzó pedig lépcsőn ülve várta be sorsát. Zűrzavar és káosz jellemezte a helyzetet. Az uralkodót feleségével s unokáival együtt elvitték Németországba, majd Portugáliába száműzték őket. Horthy, az otrantói hős – aki akkor sem adta meg magát a túlerővel szembeni ellenségnek, amikor súlyos sebesülten, egy hordágyról vezette tovább a csatát – remélte a lehetetlent, hogy a nyugati világ végre mellénk áll, segítenek. Másként történt. Az oroszok még negyven évig maradtak.
– Szélnek eresztettek bennünket – mesélte házigazdám. – Nem volt egyszerű, mert Bécsújhelynél hadifogságba estem, azután Romániába, majd a komáromi erődbe vittek bennünket. Hazavergődtem. Tudták rólam, hol voltam, kit szolgáltam, de soha nem kértek számon tőlem semmit.
Képek, celofános albumok tanúskodnak a múltról, Pázmány Miklós testőr „úr”, a lovas tüzér, a kiváló ezermester életútjáról. A testőrök közül Úr László, a kisbéri ménes alapítója volt az, aki együtt szolgált a lakszakállasi katonával, s aki utolsó éveit a pannonhalmi apátságban töltötte békességben. Horthy egykori testőrei közül már csak Miklós bácsi él, s ha teheti, mesél, csak mesél. Augusztusban múlt 93 éves.
Harcsás Judit, Kisalföld
