Minden bizonnyal kevesebb lesz a mobiltelefon-csengés szeptembertől az iskolákban, az oktatási tárca ugyanis a maroktelefonok használatának rendelettel történő betiltását kezdeményezi a tanítás ideje alatt. Az viszont kérdéses, hogy a tiltás megálljt parancsol-e majd az agresszív jelenetek egyre gyakoribb rögzítésének a mobilok segítségével, legtöbbször az erőszakot elszenvedett fél – akár diák vagy pedagógus – tudta nélkül.

Az oktatási tárca éppen az erőszakos jelenetek egyre gyakoribb rögzítése miatt döntött úgy, hogy rendeletben tiltja meg a maroktelefonok használatát az iskolai tanítás ideje alatt. „A tanuló csak indokolt esetben használhatja majd a mobilját és csak a pedagógus beleegyezésével” – pontosította a minisztériumi elképzelést Dana Španková szóvivő. Az új rendelet ugyanakkor nem tér ki arra, hogy mi az iskolák teendője tanulóik telefonjaival. Španková szerint minden intézmény vezetője saját maga dönthet arról, hogy a tanítás megkezdése előtt összeszedik-e a gyerekektől, majd a tanítás végén ismételten szétosztják vagy esetleg más megoldást választanak.
Mária Hargašová pszichológus a minisztériumi rendeletről azt gondolja, hogy ha a gyerekeknek megtiltják a mobilok használatát az iskolában, akkor majd máshol fogják az agrsszív jeleneteket rögzíteni. Ugyanakkor jónak tartja a tárca döntését, hogy a tanítás alatt nem lehet majd a telefonokat használni, mert – mint mondta – egyre nehezebb és igényesebb feladat maga a tanítás is.
Az új iskolaügyi rendelet nem tér ki arra, hogy mi történik akkor, ha valamelyik tanuló megszegi a telefontilalmat. Španková szerint a szankcionálás az iskolák feladata, a tanulók viselkedését ugyanis az iskolai rendtartás szabályozza.
Pravda, Felvidék Ma