A Visegrádi Négyek államfői szeptember 12. és 13. között Pöstyénben ülnek tárgyalóasztalhoz, ahol elsősorban a jelenlegi és a jövőbeni együttműködésről és annak hatékonyabbá tételéről fognak tárgyalni.

„Ebben a témakörben Ivan Gašparovič, Václav Klaus, Sólyom László és Lech Kaczynski az európai szomszédsági politikáról, az unió további bővítéséről és a V4-ek közös fejlesztési projektekben való részvételéről fognak egymással tárgyalni” – mondta el Marek Trubač, a szlovák államfő szóvivője. A második témakör a biztonságpolitikai és a szociális problémák, továbbá a polgárok biztonsága az integrálódó Európában.
„A harmadik témakör külpolitikai kérdéseket ölel fel, melyek elsősorban a jelenlegi aktuálpolitikai helyzettel, ezen belül pedig a grúz-orosz konfliktussal és a V4-ek álláspontjával függnek össze” – tette hozzá Trubač. Az államfők a 2009 első felében esedékes cseh uniós elnökség és a Nemzetközi Visegrádi Alap kérdéseit is érinteni fogják.
A V4-csúcstalálkozó része az a pöstyéni jótékonysági koncert Peter Dvorský és barátai címmel, mely Eugen Suchoň zeneszerző születésének 100. évfordulója alkalmából kerül megrendezésre.

TASR, Felvidék Ma