Az Európai Parlament (EP) hétfői brüsszeli plenáris ülésén napirendre kerül az a javaslat, hogy 2009 legyen a kreativitás és az innováció európai éve. 2006 a munkavállalói mobilitás, 2007 az esélyegyenlőség éve volt, idén pedig a kultúrák közötti párbeszéd európai évét tartják. Az Európai Bizottság – az EU “kormánya” – 2009-ben a kreativitásnak és az innovációnak a gazdasági és társadalmi fejlődésben betöltött szerepe köré építené az európai év eseménysorozatát. A javaslat központi gondolata az oktatás fejlesztése, azon belül is az egész életen át tartó tanulás ösztönzése. Az illetékes EP-szakbizottság képviselői alapvetően támogatták a bizottság elképzeléseit, az egész életen át tartó tanulás mellett azonban minden olyan uniós programot kiemelnének, amely a kreativitás, illetve az innováció ösztönzésével foglalkozik.

A korábbi európai évekhez hasonlóan, tájékoztató és promóciós kampányokkal, valamint európai, országos, regionális és helyi szinten zajló eseményekkel igyekeznének “célba juttatni” a kreativitásra és innovációra ösztönző üzeneteket.
gondola.hu