Négy előadásból álló sorozat telt házzal a kassai Márai Stúdióban. Mégcsak nem is szupersztár a vendég, hanem Dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus, a Budapesti Református Teológiai Akadémia professzora és a Biblia és Család c. lap főszerkesztője.

Mindez e héten kedden, szerdán , csütörtökön és még l9-én pénteken este is hat órától. Hogy valóban érdekfeszítő és visszacsábító volt az előadás témája, módja és emberi közelsége, arról a napról napra megnyilvánuló érdeklődés, az ülőhely miatti korábbi érkezés, az előadás utáni eszmecsere is tanúskodik. A TISZTASÁG ETIKÁJA négy ülésben: Az etika eredete, A beszéd tisztasága, A gondolatok tisztasága és Jézus etikája. A mellékelt képek is igazolják, hogy nem szabad elzárkóznunk, nem kell félnünk ezekkel a témákkal a szélesebb közönség elé lépni, mert ugyan hitünket a templomban valljuk meg, de a hétköznapokban kell megélnünk, amire Jézus tanítása, intelmei, útmutatása a legkiválóbb alap. Diákok, nyugdíjasok, tanárok és érdeklődő kassai polgárok jöttek el feltöltődni, okulni, gyarlóságainkkal szembenézni, és valami mást tenni, mint amibe mai világunk kezd elsüppedni….

Felvidék Ma, (képek és szöveg: MML)

Képgaléria