(Képgalériával kiegészítve) Dunaszerdahelyen a diktatúrák áldozatainak emlékművénél emlékeztek az 1956-os magyar forradalomra. Az ünnepi szónok Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártja stratégiai alelnöke volt.

Duray a történelmi visszatekintés után a mai politikai-társadalmi helyzettel is párhuzamba hozta 1956-ot:

“1956-ban a magyar nemzet utoljára viselkedett nemzetként. Ennek következtében a kádári hatalomnak a nemzet vált az ellenségévé. Mára megbukott a kommunista hatalmi rendszer, de nem takarodtak el a kommunisták. Ma ugyan demokratikus szerkezet van, megszűnt a diktatúra, de a totalitarizmus nem, mert azt szellemi örököseik magukban hordják. Ez sajnos az egész nemzet gyengüléséhez vezet. Nem csak Magyarország gyengüléséhez (amelyről ma már csak lenézően lehet szinte nyilatkozni. A szlovák miniszterelnök is – sajnos igazat mondva – nagyon lenézően nyilatkozott Magyarországról). Mintha ismétlődne a történelem, ugyanaz folytatódik ma Magyarországon, mint ami itt. Csak ott a nemzetet teszik tönkre, itt pedig a magyarokat.

Az emlékezés legyen eszmélés is, melynek értelme és célja az, hogy végre változtassuk meg ezt a helyzetet, mert ettől függ a jövőnk. Ezt tartsuk szemünk előtt” – mondta Duray Miklós.

(A Magyar Koalíció Pártja honlapján megtekinthető Duray Miklós egész beszédének videófelvétele is – KLIKK IDE)


Kép: Pázmány Péter és Hulkó Gábor (Dunaszerdahely polgármestere, illetve alpolgármestere) megkoszorúzzák az emlékművet

Az ünnepély a Szózat és a Himnusz hangjai között zajlott, Duray szónoklata mellett színvonalas kulturális műsorral, és az emlékmű megkoszorúzásával kísérve. A dunaszerdahelyi megemlékezésen mintegy kétszázan voltak jelen.

További (szintén nagyítható képek):



Török Elemér és Hulkó Gábor (MKP helyi szervezet) Keszegh Pál, Duray Miklós, Kvarda József (MKP)


* * *

A dunaszerdahelyi emlékművet – mely Nagy János szobrászművész alkotása – 2006-ban, az 1956-os forradalom 50. évfordulóján emelték. Pázmány Péter polgármester, Duray Miklós és Wittner Mária (1956-os halálra ítélt) leplezték le.

Archív képeink a 2006-os emlékmű-avatásról (szintén nagyítható képek):


Nagy János szobrászművész
Középen: Duray Miklós, Wittner Mária és Pázmány Péter.

– Felvidék Ma, on, sk