Robert Kaliňák belügyminiszter aláírta Washingtonban a terrorizmus elleni harc megelőzéséről szóló amerikai-szlovák egyezményt.

Az erről szóló egyezséget, ami a terroristákról szóló információcserét illeti, Kaliňák már október 2-án aláírta Vincent Obsitnik amerikai nagykövettel. Ugyanakkor mindkét szerződést még a szlovák parlamentnek is jóvá kell hagyni, ami azonban már csak formális jellegű.

Ez az utolsó lépés a vízumkényszer feloldásához vezető folyamatban. A vízummentesség pontos időpontját októberben jelenti be Pozsonyban Michael Chertoff amerikai belbiztonsági miniszter. Kiszivárogtatott információ szerint a vízummentességet november 17-én kapja meg Szlovákia.

“Szlovákia polgárai leghamarabb a következő év elejétől utazhatnak vízummentesen az Egyesült Államokba” – nyilatkozta korábban a kormány rendkívüli ülését követően Ján Kubiš külügyminiszter azzal, hogy erről még 2008 végén döntés születik.

Ugyanakkor elmondta azt is, hogy csak abban az esetben, ha tíz százalék alá csökken a szlovákiaiak elutasított vízumkérelme. “Úgy vélem, hogy ez teljesíthető. A visszajelzések ugyanis arra utalnak, hogy ez 10 százalék alatt van”. A szlovák diplomácia vezetője nem gondolja azt, hogy a közeledő amerikai elnökválasztások eredménye ezt a folyamatot meggátolná. “Ez már annyira sínen van, hogy hamarosan befejeződik az erre irányuló tárgyalássorozat. Az USA részéről minden jogi feltétel megoldott” – nyilatkozta Kubiš.

Felvidék Ma, Pátria, sk