A komáromi kórházra ráillik a VIP jelző. Az utóbbi időben ugyanis hemzseg az exminiszterektől. A kórházat működtető nonprofit Forlife legfelső menedzsmentjébe bekerült Gyurovszky László (a képen) volt építésügyi miniszter is. Az intézményt többször meglátogatta Rudolf Zajac egészségügyi miniszter, aki azt állítja, csak egy kávéra. Valóban?

A villamosmérnöki végzettségű Gyurovszky László, mint a Forlife vezetőségi tanácsának elnöke, két kórházat is vezetne: Komáromban, illetve Vágsellyén. Csendesen került tisztségébe. Nem tud róla még Nyitra megye önkormányzata sem, mely tulajdonosa a komáromi kórházi ingatlannak, és a kórházat 15 évre adta bérbe a Forlife-nak. „Értesültem a személyi változásról, de nem hivatalosan” – mondta Ľubomír Ševčík megyei orvos.

Gyurovszky a tanácsba történő jelölését nem tarja meglepőnek. „Valószínűleg minden érdekes, amit egy korábbi miniszter csinál. Ez csak egy az aktivitásaim sokaságai közül” – mondta Gyurovszky a Žurnál-nak. Úgy tudni, hogy egy volt osztálytársa kínálta fel neki ezt a tisztséget, ő pedig élt ezzel. Kórházvezetéssel kapcsolatos tapasztalatai nincsenek, néhány évvel ezelőtt csak a két kórház audit-vizsgálatát végezte. Peter Kunder, az Aliancie Fair Play szervezetből úgy véli, hogy egy olyan ember, aki egy ilyen rendszer-vizsgálatot végez, valószínűleg jól tájékozott az adott területben, de „nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy ez még nem jelenti azt, hogy képes az intézmény minőségi menedzselésére is”.

Gyurovszky nem elégséges tapasztalatai miatt látogatott el Rudolf Zajac exegészségügyi-miniszter Komáromba. Zajac miniszterségét követően egy tanácsadó vállalatot hozott létre. Gyurovszky nem nyilatkozott a találkozójukról, Zajac azonban igen: „Kétszer vagy háromszor voltam Komáromban – egy-egy jó kávéra hívtak meg. Cégem nincs szerződési kapcsolatban a kórházzal. Arra adtam tanácsot régi barátomnak a volt kormányból, hogy a kórháznak szerintem mire is kellene összpontosítania. Én úgy vélem, az onkológiára”. Zajac azonban már akkor is meglátogatta a kórházat, mikor Gyurovszky még ott sem volt. Akkor Sylvia Bocková vezette azt, a Veritel részvénytársaság volt vezetője, mely által Zajac minisztersége alatt eladósodtak a kórházak és a biztosítók. Az exminiszter azonban állítja, semmilyen üzletet nem intézett: „Semmit sem akarok privatizálni. Cégem nem vállalkozik a szlovákiai egészségügy területén. Ha valamit mégis teszek érte, akkor azt ingyen”.

Peter Kunder figyelmeztet, ha Zajac olyan területen vállalkozna, melyen korábban miniszterként tevékenykedett, nagy esélye lenne az érdekütközésre. „Ennek oka a standard feletti ismeretségi köre a még mindig tisztségükben lévő hivatalnokok között. Éppen ezekben az esetekben kívánatos a maximális átláthatóság.”

A két kórház helyzete nem egyszerű. A vágsellyei utolsó leheleteit fújja – miután az Általános Egészségbiztosító és a Dôvera biztosító korlátozta megrendeléseinek lehetőségét, tömeges elbocsátások vették kezdetüket. A komáromi kórháznak kevés a pénze a gépi felszereltség biztosítására, a szakemberek menekülnek onnan. Ma több orvos van ott, mint nővér. A jelenlegi vezetés nem tudja kezelni ezt a problémát. Gyurovszkyn kívül megjelent ott Bolemant Lilla is, az építésügyi minisztérium korábbi szóvivője, aki a légi tüdőosztályt vezette. Nyitra megye ugyan bérbe adta négy évvel ezelőtt mindkét kórházat, azonban a Forlife vezetőségében nincs egy képviselete sem. A Forlife vezérigazgatója, Vladimíra Kantorová Olleová lett, aki korábban szintén Légen dolgozott.

Benyó Zoltán, a kórházat felügyelő tanács tagja szerint az alkalmazottak változása káoszt okozott. „Azt kifogásolom, hogy a vezetőségből senki sincs Komáromból, és addig, míg a megye nem adta bérbe a kórházat, semmi közük sem volt az egészségügyhöz.” A komáromi és vágsellyei kórházat az MKP egy olyan csoportja irányítja, amely az MKP elnökének, Csáky Pál  ellenzékének számít. Alapkérdés, hogy miért éppen ők vannak ott, ha már jó ideje nem képesek talpra állítani a kórházakat. Benyó szerint az ingatlanok is okai lehetnek ennek. Ma a komáromi központban, a városháza mellett található a kórházi rendelő egy üres épülete. A megye már több ízben próbálkozott azzal, hogy azt a Forlife-től visszaszerezze – eredménytelenül. A Forlife körüli csoport így várhat a megfelelő politikai légkörre Nyitra megyében, hogy megvásárolhassa az ingatlant saját maga számára.

Nyitra megye szeptemberben hatályon kívül helyezte azt a szerződést, amely a Forlife számára egészségügyi gondoskodást tett lehetővé Vágsellyén. A Forlife ez ellen fellebbezett, és ez ügyben az egészségügyi minisztériumnak kell döntést hoznia.

(Forrás: Žurnál; 2008-10-09, Drozdíková Ingrid, ford.: Felvidék Ma)