A kormány mai ülésén elutasította a közoktatási törvénynek a földrajzi nevek használatára vonatkozó javaslatát, amelyet Berényi József és Szigeti László terjesztett a parlament elé. Róbert Fico a parlamentbeli vita során azt ígérte, hogy módosítják a korábbi, az Oktatási Minisztérium által beterjesztett javaslatot, amelyet elfogadhatatlannak tart az MKP.

Ennek ellenére nem kizárt, hogy már a jövő héten pont kerülhet a tankönyvügy végére, amely az elmúlt két hónapban rengeteg vitára, tárgyalások egész sorozatára, de tiltakozásra is okot adott. A legerősebb kormánypárt ugyanis a tegnapi kibővített elnökségi ülésén döntést hozott az ügyben.

„A legjobb megoldás, ha törvényben rendezzük ezt a kérdést” – fogalmazott a Smer elnöke, Robert Fico. A tegnapi elnökségi ülés után kiderült: a pártnak mégsem okozna gondot, ha a tankönyvekben az első helyen a magyar megnevezések, a második helyen pedig a szlovák megnevezések állnának majd . Van azonban olyan kérdés, amelyet meg kell oldani. A kormányfő véleménye szerint rendezni kell azon földrajzi nevek megjelölését, amelyeknek nincs magyar megfelelőjük. Ez azonban már a parlamenti vita témája lesz majd. A Magyar Koalíció Pártjának alelnöke Szigeti László a Smer döntése után bizakodó, még akkor is, ha ma Ján Mikolaj oktatásügyi miniszter javaslatára a kormány elutasította az MKP módosító indítványát.
Nagy valószínűséggel tehát a parlamentben zöld utat kap majd a közoktatási törvény módosító javaslata, még akkor is, ha kétséges, hogy a két kisebb kormánypárt megszavazza-e azt.
„Ez a kérdés nem szerepel a kormányprogramban, tehát nem is okoz gondot a koalíción belül, ha nem egységesen szavaznak a pártok” – fogalmazott a kormányfő-pártelnök a Smer elnökségi ülése után.

Felvidék Ma, Pátria, mj, sk