A kormányhivatal egyelőre nem ad tájékoztatást a szombati Fico-Gyurcsány találkozó programjáról. Silvia Glendová kormányszóvivő szerint a két kormányhivatal intenzíven dolgozik az előkészületeken.

A megbeszélés tartalma csak azután válik ismertté, ha a felek között a kölcsönös konzultációk és egyeztetések után egyetértésre jutnak a két vezető közös nyilatkozatáról.

Annyit viszont már tudni lehet, hogy Gyurcsány Ferenc kérte Robert Ficotól, hogy ne Szlovákiában és Magyarországon találkozzanak, csak Szlovákiában. Eredetileg ugyan Robert Fico javasolta, hogy találkozzanak Szlovákiában és utána együtt menjenek át Magyarországra Révkomáromból Komáromba, de erre végül a magyar miniszterelnök mondott nemet.  Gyurcsány azt mondta azért, mert “el kell kerülni a látszatát is annak, hogy kvaterkáznak”. “Leülünk egy irodába, megbeszéljük, amit kell és mindenki hazamegy” – Szerinte az ilyen találákozóknak nem az a célja, hogy ki kit győz le.

Felvidék Ma, Pátria, sk