Szlovákiában már egy hónapja hisztéria kíséri a szlovák–magyar kapcsolatokat és azok megítélését. Csáky Pál ma – újságírók előtt – rámutatott arra, hogy a hisztériakeltés eddigi csúcsa Robert Fico szombati sajtótájékoztatója volt.

Az MKP a cinikus politikai manipuláció megnyilvánulásának tartja, hogy 28 eltájolt magyarországi állampolgár miatt rendkívüli közös sajtótájékoztatót tart a miniszterelnök, a külügyminiszter és a belügyminiszter. A Királyhelmecen kialakult helyzet során a megfelelő szerveknek kellett lépniük, akik ezt meg is tették, s ehhez az MKP-nek nincs semmilyen hozzáfűznivalója.

A királyhelmeci azonban teljesen más helyzet volt, mint ami egy héttel korábban, Dunaszerdahelyen történt. “Egy jogállamban ugyanis elfogadhatatlan az a helyzet, hogy előbb verjük az embereket, majd magyarázatot keresünk erre” – mondta Csáky Pál, aki szerint nagyon sok a kétely a rendőrségi beavatkozás indokoltságát illetően. Nincs erről videófelvétel (pedig azt mondták, létezik ilyen)!
Ami a gyakran hangoztatott “heillezés” vádját illeti, a közönség azt skandálta: “Hej, hej, Dunaszerdahely”. Ezt az MKP videófelvétele is igazolja.

Az MKP nem csak az egyik oldalon lát hibákat. Még a múlt héten hangot adott annak, hogy elhatárolódik bizonyos magyarországi aktivitásoktól. Ez érvényes a mai útlezárásokra is, amelyek az MKP vezetősége szerint tovább mélyítik a szlovák-magyar szakadékot.

Csáky Pál kijelentette, az MKP kész tárgyalni Robert Fico miniszterelnökkel annak érdekében, hogy a szlovák-magyar ellentét mérséklődjön. Ugyanez érvényes a magyarországi fél irányába is. De nem közvetítőként, Bugár Bélával ellentétben ugyanis Csáky úgy véli, ilyenre a magyar-szlovák kapcsolatokban nincs szükség. A két félnek meg kell találnia a módot a közvetlen eszmecserére és egyeztetésre.

“A szlovák-magyar ellentét kiújulásában a fő problémát a szlovák kormány összetétele jelenti, konkrétan az, hogy annak része a Szlovák Nemzeti Párt” – mondta az MKP elnöke.
Felvidék Ma (o)