A 2009-ben 20 éves Palóc Társaság immár 13. alkalommal hirdetett pályázatot a szülőföldhöz való hűség megörökítésére, a magyarságtudat elmélyítésére, a magyar fiatalok anyanyelvi képességeinek fejlesztésére és tehetségének kibontakoztatására. A Magyar Kultúra Napja tiszteletére meghirdetett pályázaton az alábbi témák közül válogathattak a pályázók:

1. „Vár állott, most kőhalom” – Pusztuló emlékeink
2. Régen volt, igaz volt – Visszaemlékezések
3. A bölcsőtől a koporsóig – Életút
4. Kőbe vésték, fába rótták – A magyar írás történetéből
5. Mit tudok a Magyar Szent Koronáról?
6. „Magyar nyelv: létem, jövőm, reményem” – Az anyanyelv védelmében
7. Amiről egymást közt beszélünk…
8. Mi lesz velünk, magyarokkal? – Jövőkép

A pályázat kiértékelésére a Magyar Kultúra Alapítvány budapesti székházának Deák-termében került sor. A Palóc társaság elnöke, Z. Urbán Aladár megnyitójában üdvözölte a Kárpát-medencéből érkezett diákokat és felkészítő tanáraikat. Kiss Dénes, a Magyar Írók Egyesülete és az Országos Trianon Társaság elnöke, illetve Halász Péter, a Honismeret szerkesztője, a Honismereti Szövetség elnöke előadását követve a beérkezett dolgozatokból a szerzők előadásában feolvasás vette kezdetét. Az értékeléskor tudhattuk meg, hogy Magyarországról 72, Szlovákiából 63, Romániából 56, Horvátországból 54 és Szerbiából 8 alapiskolai és középiskolai diákoktól 259 kitűnően elkészített pályamű érkezett. A jól megfogalmazott dolgozatok megnehezítették az értékelők munkáját, ezért helyezésenként kiváló minősítést is odaítéltek.

{mosimage}

{mosimage}

{mosimage}

Felvidéki alapiskolák – értékelés: Kiemelt 1. hely – Sóky Bernadett Érsekújvár; 2. hely – Pathó Krisztina Párkány; Zsapka Krisztina Udvard; Csoportos különdíj – Illés Beáta és Korcsog Ágnes, Ipolynyék, Csölle Stefánia, Kürt.

Felvidéki középiskolák értékelés: Kiemelt 1. hely – Lengyel Gabriella, Udvard, 1. hely – Bartusz Réka, Párkány, Kúcs Ildikó, Léva, Páldi Lilla, Párkány; 2. hely – Kurdy Éva, Párkány; Kiemelt 3. hely – Kakas Csaba Csongor és Mészáros Szilvia, Léva; 3. hely – Hajtman Arnold, Párkány;
A kiváló helyezést elért diákok a könyvjutalmak mellett résztvevői lehetnek az Ifjúsági Honismereti Akadémián Esztergomban, a Magyar Kálvária táborban Sátoraljaújhelyen, illetve Kevermesen a Helytörténeti táborban. A táborozásban megpihent, energiával feltöltött fiatalok jövő évi pályázatát palócmagyari szeretettel várja a Palóc Társaság.
– kp , Felvidék Ma –

{mosimage}

{mosimage}

{mosimage}