A munkapiac támogatására fordítják a szlovák gazdaságmentő program legnagyobb részét – mondta a válságtanács első ülése utáni sajtótájékoztatón Robert Fico miniszterelnök csütörtökön Pozsonyban. A 332 milliós eurós segélytervet szerdán hagyta jóvá a szlovák kormány.
Az elfogadott intézkedések közül megemlítette: az állam átvállalja azon munkáltatók járulékainak fizetését, akik nem menesztik alkalmazottaikat, hanem például részmunkaidőben fogják őket foglalkoztatni. Ez az intézkedés legfeljebb két évig marad érvényben. Az állam támogatni fogja az új vállalatok létrehozását, és támogatást fog fizetni a cégeknek új munkahelyek létrehozásáért. Támogatásra számíthatnak a kezdő kisvállalkozók is.

A szerdán elfogadott segélyprogram fő célja a foglalkoztatás fenntartása és a gazdasági növekedés támogatása. Ezt az összeget az idén kell felhasználni, és várhatóan az idei költségvetési tartalékból különítik el. A kormány a terv első szakaszának megvalósításában alapvetően a munkahelyek megtartására kíván összpontosítani, ezért segédkezet nyújt a vállalkozóknak. A következő szakaszban a gazdasági növekedést ösztönző intézkedéseket tesznek, és igyekezni fognak a hazai fogyasztás növekedését is elősegíteni.

A gazdasági válságtanács létrehozását pénteken jelentette be kormányfő. A tanács feladata, hogy segítsen mérsékelni a globális gazdasági és pénzügyi válság következményeit. Robert Fico ugyanakkor bejelentette: elvárja a bankoktól, hogy csökkentsék vagy töröljék el teljesen a az euróérmék beváltásáért szedett illetékeket. – Ha ez nem történik meg, akkor a kormány fel fog lépni a bankok ellen – figyelmeztetett a kormányfő.

A szlovákiai vállalkozók és kereskedők panaszkodnak arra, hogy az euróérmék beváltásáért a bankok túl magas illetéket szednek. Számukra ez kellemetlen, mert az euró bevezetése után nagyon sok az érme, amelyeket csak a bankban tudnak elhelyezni. Fico azt mondta, hogy az ügyet megvitatja a szlovák bankszövetség főnökével is.
STOP