A nemzeti kisebbségeket, a szlovákiai magyarságot érintő kérdésekben nem folyt érdemi vita a magyar Országgyűlés és a szlovák parlament európai ügyekért felelős bizottságának szerdai pozsonyi találkozóján – nyilatkozta a szlovák testület tagjaként Berényi József, az ellenzéki Magyar Koalíció Pártjának elnökhelyettese.

Berényi szerint kétségtelenül pozitívum, hogy a gazdasági válságról és a gázellátás ügyéről is egyeztetettek. Ám meggyőződése, ha a kisebbségekkel kapcsolatos nyílt kérdésekben nem születik megnyugtató megoldás, az a gazdasági együttműködést is nehezítheti.

“Nem kerülhetjük meg az itteni nemzeti közösséget sújtó problémáknak a nyílt vitáját – mondta a magyar sajtónak adott nyilatkozatában a szlovákiai magyar politikus. – Hiába próbálunk meg közös gazdaságpolitikát felállítani válságkezelésre, hiába próbálunk meg energetikapolitikát kialakítani Szlovákia és Magyarország között, ha előjön olyan ügy, mint amilyen Malina Hedvigé volt, amely a mai napig nincs lezárva; ha nem sikerül rendezni a Pátria Rádió kérdését; ha elkészül egy olyan nyelvtörvény, amely korlátozni fogja az itteni magyarok nyelvhasználati jogait. Ezek beárnyékolják és megnehezítik a gazdasági együttműködést is. Ezért ezeket egyfajta fajsúllyal kell kezelni, és a két ország parlamentjei nem bújhatnak el e kérdéseknek a közös megoldása elől” – vélekedett az MKP elnökhelyettese.

Szerinte a két bizottság tagjai feltehetőleg azért voltak óvatosak, mert a múlt héten “nem jött össze az emberjogi bizottságok együttes ülése éppen ezen témák miatt”. Reményei szerint a következő bizottsági találkozókon erőteljesebben vetődnek majd fel a szlovákiai magyarságot illető kérdések is.

Magyar Online