A héten, az MKP Elnökségének tagjai közül többen nyilatkoztak a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumával kapcsolatban. Közismert, hogy a Szlovák Parlament határozatban tiltakozott a fórum működése ellen, kifogásolva annak hatáskörét.

A szlovák fél úgy érzi, azzal, hogy ennek munkájában részt vesz az MKP képviselőinek küldöttsége, és olyan határozatokat hoz, amely egy másik állam állampolgára számára ad feladatokat, túllép az eddig szokványos nemzetközi együttműködési formákon, és beavatkozik egy szuverén állam belügyeibe.

A magyar fél ezt elutasítja, csupán tanácsadói, problémafelvető, és megoldó szerepvállalást vár el a szlovákiai magyar képviselőktől ugyanúgy, mint a többi határon túli magyar képviselők küldötteitől. A feladatokat, problémák megoldását csupán a magyar kormány tagjai számára tartja kötelezőnek. (Dióhéjban ennyit a problémáról.)

Egy nyilatkozat miatt kaptam fel a fejem, és kívánok róla szólni. Berényi József, hiába csomagolta be diplomatikusan „selyempapírba” a mondanivalóját, hogy ő megszólalt ebben a témában, s ő mondja, mit tegyen a Magyar Parlament a 2008. március 3.-i határozatával, ez legenyhébb minősítéssel is tiszteletlenség. Itt most nem ellene, hanem érte szeretnék szólni. Az zavar, hogy a két ország két parlamentjének problémájába szólt bele kérdezetlenül.
Hogy megszólalása miért tiszteletlenség, ezt csak egy példán tudom illusztrálni.

A szlovákiai magyar közösség jelenlegi állapota olyan, mint az elvált szülők gyermekének helyzete. Anyánk Szlovákia, apánk Magyarország. Mindketten új családot alapítottak. Csak én, a gyerek vagyok közös. Gyermekként egyformán szeretem mindkettőjüket. Én, a gyerek ezt nem úgy érzem. Anyámnál, ahol élek, sok pofont kapok. Akitől leginkább elvárnám, hogy megértsen, gyakran belém rúg. Sok az álmatlan éjszakám. Erről tudomást szerez apám. Hív, gyakrabban látogassam meg. Megismerem. Az ő családjában a demokráciának más az értékrendje. Kíváncsiak rám, beszélnek hozzám, sőt arra is kíváncsiak, miként érzek és gondolkodok. Érdekli őket a véleményem. Kimondhatom azt is, amit anyám előtt nem, mert úgysem figyel rám, vagy ha hangosabban mondom, újabb pofon az ára. Apám végre megpróbálja kezébe venni a sorsom, hogy enyhítse a helyzetem. Tudomást szerez róla az anyám, és begőzöl. Minden eszközt felhasznál, hogy meggátolja a találkozásaimat az apámmal. Zsarol, feltételeket szab, még keményebb megtorlásokat helyez kilátásba.

Itt jön, Berényi József, a tiszteletlenség:

Én, ahelyett, hogy leülnék apámmal hasonlóan beszélni, mint ők velem, amikor az otthonukba fogadtak. Vagy hagynám, hogy ők ketten üljenek le anyámmal és beszéljék meg felnőttként ezt a problémát, ami a legjobb megoldás. Én erre felveszem a telefont, és azon keresztül üzenem meg apámnak az anyám feltételeit, és üzenem, hogy ők változzanak meg velem szemben, ha még egyszer látni szeretnének.

Érthető voltam, Berényi József?

Egy MKP-alelnöknek, parlamenti képviselőnek, nagyon oda kell figyelni az etika íratlan szabályaira. Nem szeretnék ebből mélyebb következtetéseket levonni, bár van. Ezt megteszik Önnel szemben az elnökség tagjai, ott, ahol ennek meg kell történnie. Szent meggyőződésem, hogy nem hagyják szó nélkül. Felém, az MKP választója felé, a nyilatkozata nagyon rossz üzenet volt. Eddig karikáztam a szavazólapon az Ön nevét, nem tudom ezután megteszem-e!
Meglátom, milyen módon, és tisztelettel viseli el a kritikát, mert tévedni szabad és lehet. Emberek vagyunk! Viszont kötelességünk elnézést kérni. Képes rá?

(Felvidék Ma, -ddg-)