Várhatóan rövid időn belül Magyarországra kerül Jozef Roháč, a szlovákiai alvilág hírhedt “Patkánya”, akit többrendbeli gyilkossággal vádolnak, és kapcsolatba hozható a budapesti Aranykéz utcai robbantásokkal is.

Roháč tavaly október végén Prágában véletlenül, egy közúti ellenőrzés során került a cseh rendőrök kezére. Miután ittasan vezetett előállították. Kiderült, hogy hamis iratokkal rendelkezik, majd az is, hogy nemzetközileg körözött személy került a horogra. December elején aztán már nem volt meglepetés, hogy a prágai városi bíróság úgy döntött: Roháč kiadható Magyarországnak. Ennek egyetlen feltétele az volt, hogy befejeződjenek az ellene folytatott csehországi büntetőeljárások.

Nos, a bírósági döntés megszületett, és a múlt hét végén hatályba is lépett. Most már csak az Interpol cseh és magyar osztályának megállapodásától függ, hogy az egy évtizede keresett Roháč mikor kerül a magyarok kezébe. Csehországban csak ittas gépkocsivezetés és hivatalos iratok hamisítása miatt indítottak ellene eljárást.

A prágai belvárosi bíróság döntése alapján Jozef Roháčot három évre kitiltották a Cseh Köztársaság területéről, három évre eltiltották motoros járművek vezetésétől és elkobozták a nála talált hamis iratokat. Miután a döntést senki sem fellebbezte meg, az életbe lépett.

Petr Kulawiak, a prágai városi bíróság szóvivője szerint az Interpol állapítja meg azt is, hogy a Pankráci börtönben őrzött Roháč milyen úton kerüljön Magyarországra. Biztonsági okokból ezt természetesen előre nem hozzák nyilvánosságra. Magyarországon Roháčot a budapesti Aranykéz utcai robbantással, továbbá a Fidesz székházánál, a Szájer József, illetve Torgyán József lakásánál a kilencvenes évek végén elkövetett robbantásokkal gyanúsítják.

A “Patkány” a szlovákiai alvilág ismert személyiségei közé tartozik, s állítólag legalább tíz gyilkosság száradhat a lelkén. Roháč egyébként már a nyolcvanas években is börtönben ült, s röviddel a rendszerváltás után egyesek szerint ő volt az egyik szervezője a lipótvári börtönlázadásnak.

Korábban a cseh sajtó úgy vélekedett, hogy Roháč kiadását Szlovákia is kérni fogja, mert ott is több bűncselekmény elkövetésével vádolják. A cseh hatóságokhoz azonban ilyen értelmű kérés Pozsonyból nem érkezett – mondta Kulawiak. Prágában egyébként úgy vélik, hogy az 52 éves Roháčot Magyarországon életfogytiglani szabadságvesztés fenyegeti.

Duna TV