Duka Zólyomi Árpád, a Magyar Koalíció Pártja európai parlamenti képviselője, egyben az EU-Fehérorosz közös parlamenti delegáció tagja az Európai Parlament keddi plenáris ülésén a hivatalos Fehéroroszország “kifulladó” demokratizációs folyamatát, illetve az Európai Bizottság ezzel kapcsolatos hozzáállását bírálta.

A felszólalás szövege:

“Belarusz kérdésében egyértelmű volt az európai politika. Az emberi jogok és a demokratizációs folyamat volt a legfontosabb. Nem utasítottuk el a közeledést, de egyértelműek voltak feltételeink is.

Mára alaposan megváltozott a helyzet. Igaz a belarusz politikai aktivisták és független szakértők állítása: a rendszer lényegében nem változott, csupán kozmetikai kiigazítások történtek. Habár kiengedtek néhány politikai foglyot, de újak kerültek a helyükre, a fiatal aktivistákat a börtön helyett a hadseregbe küldik.

Más változott, nem a rendszer. Az EU-ban sokan úgy vélik, hogy a Keleti Partnerség sikere Belaruszon is múlik. Az ukrajnai bizonytalanság okozta hiányt Brüsszelnek pótolnia kell – ehhez már Lukasenkó is jónak bizonyulhat. Az EU intézményeknek sikerült megölniük a saját feltételrendszerüket – a Bizottság évek óta tartó munkáját Solana egy vizittel romba dönthette. Lukasenkó elég erősnek gondolta magát ahhoz, hogy lemondja Ferrero Waldner asszony látogatását. Minszk a feltételek akceptálása helyett inkább a kompromisszumokat szorgalmazó Solanában találta meg partnerét.”

Felvidék Ma