A Magyar Koalíció Pártja szombati Országos Tanácsának vitája az MKP ügyeiben jártas ember számára érdekes jelenségek megfigyelésére adott lehetőséget. Előtte még hiányoltunkk valamit. A médiacsatát, az üvöltést. Ahogy azt az utóbbi két évben megszokhattuk.
Valahogy túl nagy volt a csend a tanácskozás előtt. Naív lelkem is azt hitte, talán az „üvöltő négyek”, az oroszlánok más életteret kerestek, és elköltöztek a Dél-Szlovákiának nevezett szavannából.

Tévedtem. Én is, mint az a jóhiszemű többség, aki e lerongyolódott országrész felemelkedésének híve. Aki, nyugtalan éjszakái után újra és újra ezért kel fel reggel, robotolni, mert úgy hiszi, hogy csak tisztességes munkával lehet talpra állni, és felemelni maga és apái szülőföldjét. Ha nem is Kánaánt varázsolni oda, de legalább a jól élő emberek földjévé tenni Dél-Szlovákiát. Közbe dühösen nézi, hogy ami az ő javát is szolgálná, azt már valaki elvette, és arra használja, hogy neki még több, nekem még kevesebb legyen. Akinek az MKP is csak arra jó, hogy saját vagyonát gyarapítsa.

Nos, az „oroszlánok” nem költöztek sem délre, sem északra, de még keletre vagy nyugatra sem. Itt vannak megbújva. Az Elnökök Tanácsa és az Országos Tanács közti időben, titokban összegyűltek tanácskozni. Nem kell nagy ész, hogy kitaláljuk, miért? Magukkal vittek néhány sakált is, mert az elejtett vadak tetemeinek eltakarításában a fő szerep az övék. „Tiszta munkát szeretnének!”
Ahogy a hírügynökségek beszámoltak róla, a békés elnökök tanácsát viharos országos tanács követte. Az „üvöltő négyek” ténykedésének következtében csonkított költségvetést kapott az MKP-ban az európai parlamenti választások kampánya. A négyek csapata taktikát változtatott. Rájött, hogy az üvöltés elűzi a „vadat”, és azt éhes gyomorral nem lehet utolérni.

Az idei a választások éve Szlovákiában. A köztársaságielnök-választás után a sorban a második, az európai parlamenti választások lesznek ez év június hatodikán. Az előzetes statisztikák alacsony részvételt jósolnak, az emberek még mindig keveset tudnak az európai politizálás jelentőségéről. Pedig nem mindegy, hogy a Kárpát-medencei régiónak hány magyar képviselője lesz, eggyel több vagy kevesebb. Mindnyájunk közös felelőssége, hogy minél nagyobb legyen ez a szám.

Közeledik március tizenötödike, immár 161. alkalommal rójuk le kegyeletünket a magyar szabadságharc áldozatai előtt. Miközben emlékezünk és elmélkedünk a múlt és jelen kapcsolatáról, a történelmi tanulságokról, kérem, gondoljanak arra, hogy a szabadság törékeny lény. Alig költözött be lelkünkbe, máris elveszíthetjük. A szlovákiai magyarság életében ma újra időszerűek lettek Petőfi Sándor lánglelkű szavai: „Talpra magyar, hí a haza, itt az idő most, vagy soha. Rabok leszünk, vagy szabadok, ez a kérdés, válasszatok!”

Meggyőződésem, hogy az MKP tagjainak soraiban több a tisztességes ember, mint a hatalomvágyó söpredék. Létezik a pártban annyi erkölcsi és fizikai erő, hogy az üvöltő négyeknek azt mondja, elég! Elég az üvöltésből, elég a rombolásból, az ármánykodásból, a bosszúhadjáratból, és mindenből, ami homokot szór nemzetiségi életünk lassan felpörgő kerekének csapágyaiba. Ideje volna, ha ők is az olajos kannáért nyúlnának, hogy olajozottan fusson az MKP szekere.
Ez a „haza” érdeke!

Felvidék Ma