A trianoni határok ledöntését szeretné elérni a Jobbik Magyarországért mozgalom amellett, hogy az Európai Parlamentbe (EP) bejutott képviselőik legelőször a Beneš-dekrétumok eltörlését követelik majd – mondta Szegedi Csanád, a Jobbik-pártlista harmadik helyéről az EP-be delegált képviselőként szombaton a fővárosban, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Trianonra emlékező rendezvényén.
“Nem barátkozni, nem mutyizni, nem azért megyünk Brüsszelbe, hogy minket az Európai Parlamentben szeressenek, hanem hogy küldetésünket teljesítsük, és a trianoni határok ledöntését mindenek elé helyezzük” – jelentette ki a Jobbik alelnöke.
A Jobbik azt tekinti egyik fő céljának, hogy “pár generáció alatt, vagy minél hamarabb a trianoni határoknak a porba kell hullaniuk” – tette hozzá.
Szegedi Csanád szerint pártja első lépése az lesz Brüsszelben, hogy a Beneš-dekrétumok eltörlését követelik. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a német és az osztrák képviselőket felhívják: álljanak ki a Beneš-dekrétumok eltörlése mellett.
A képviselő beszélt arról is, hogy teljes székely területi autonómiát követelnek, valamint azt szeretnék elérni, hogy Kárpátalja önálló magyar járás lehessen. Mint hozzátette: nem nyugszanak addig, amíg a Kárpát-medencében nem valósul meg a szabad magyar nyelvhasználat.
Szegedi Csanád elmondta: pártja azt javasolja, hogy 2010 legyen Trianon éve. A következő évnek a nemzeti tábor még nagyobb sikeréről, a “cigánybűnözés” eltörléséről, a maffiapolitika és a hazaáruló médiumok felszámolásáról kell szólnia – hangoztatta.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom trianoni megemlékezésének kezdetére a Magyar Gárda mintegy 250 tagja és több mint félezer szimpatizáns jelent meg az 56-osok terén.

A trianoni békeszerződést 1920. június 4-én írták alá az első világháború győztes nagyhatalmai és Magyarország képviselői Franciaországban. A döntés értelmében Magyarország területe a csaknem 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18 millióról 7,6 millióra csökkent.

Felvidék Ma, MTI