Elsőfokú árvízkészültséget rendeltek el szerdán reggel a Duna egész szlovákiai szakaszán – közölte a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMU). A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat jelentése szerint a reggeli órákban a Duna vízállása minden mérési helyen meghaladta a 650 centimétert, s folyamatosan emelkedett. “A vízszint továbbra is emelkedik, várhatóan egy méterrel, ami a másodfokú készültség elrendelését jelentené” – nyilatkozta újságíróknak Peter Minárik, a vízgazdálkodási vállalat műszaki igazgatóhelyettese. Nagyobb problémák egyelőre sehol sincsenek.


A Duna csütörtökön 13.00 órakor Pozsony-Ligetfaluban, 780 cm

A Morva, a Vág és a Myjava folyók vízszintje ugyan szintén emelkedik, de mérsékelten. Nagyobb aggodalmakat csak a szlovák-cseh határfolyó, a Morva váltott ki. Devényújfalunál a Morva vízszintje 514 centiméterre emelkedett.

Az egész dél-morvaországi, illetve nyugat-szlovákiai régióban zuhog az eső, s valószínűsíthető, hogy ez megemeli a folyó vízszintjét. A Morva Dévényújfalunál már elöntötte a határt, de a lakóházakat nem veszélyezteti. Dél-Morvaországban hat helyen rendeltek el elsőfokú árvízvédelmi készültséget.

Az éjszakai esőzés következtében emelkedett a dél-csehországi folyók és patakok vízszintje is. A régióban öt helyen van érvényben árvízvédelmi készültség, de nagyobb károk sehol sem keletkeztek. A megáradt patakok elsősorban a termőföldeket és a mezőket öntötték el. A cseh meteorológiai intézet előrejelzése szerint az esős, hideg idő csütörtökön is folytatódik, de a helyzet némiképp javul.

Másodfokú árvízvédelmi készültség lép életbe szerdán 18 órakor a Nagy-Duna szigetközi szakaszán – közölte az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-vel. Az intenzív vízszint-emelkedés miatt csütörtökön várhatóan harmadfokúra kell emelni a készültséget a Nagy-Duna szigetközi alsó szakaszán, Nagybajcsnál – mondta Janák Emil. A szakemberek arra számítanak, hogy a folyó vízszintje péntek délután Komárom-Esztergom térségében is elérheti a harmadfokú árvízvédelmi készültség szintjét – tette hozzá. Ismertetése szerint harmadfoknál a vízügyi szakemberek a védvonalon teljesítenek szolgálatot, a buzgárok, szivárgások kialakulásánál azonnal beavatkoznak.
Munkájukat a győri központban felállított osztag segíti. A Mosoni-Dunán Győrnél másodfokú árvízvédelmi készültségnek megfelelő vízszinttel számolnak csütörtökön, de várhatóan már szerdán délután elönti a víz a győri strandot, a város térségében a rakpartot és az alacsonyabban fekvő csónakházakat – mondta Janák Emil. A Lajtán elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelnek el csütörtökön.

A különböző fokozatú készültségek elrendelése azért vált szükségessé, mert a lehullott nagymennyiségű csapadék hatására a Duna ausztriai vízgyűjtőjén kialakult árhullám a magyarországi szakaszon is megjelent.
Budapesten valószínűleg vasárnap önti el a rakpartokat a Duna.

Felvidék Ma, MTI