A Fidesz a leghatározottabban elítéli, és már-már tragikomikusnak tartja a szlovák kormány nyilatkozatát, illetve azt, hogy a szlovák parlament rendkívüli ülését összehívták annak érdekében, hogy Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, Csáky Pált, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) vezetőjét, valamint a Fideszt és az MKP-t elítéljék – mondta Németh Zsolt.

Szerinte a szlovák kormánypártok fellépése nem célozhat mást, mint hogy az EP-választások előtt a “legalantasabb hungarofób és magyarellenes kampánnyal mozgósítsák a szélsőséges szlovákiai szavazókat”. Németh Zsolt úgy vélte: a szerdán délután kezdődött parlamenti üléssel arról akarják elterelni a figyelmet, hogy Jan Slota révén “egy fasisztoid politikust” emeltek kormányzati szerepbe Szlovákiában.
A Fidesz külügyi kabinetvezetője hangsúlyozta: az egész Kárpát-medencében felerősödő magyarellenességre adható legjobb válasz – akár Erdélyben, akár a Felvidéken – ha a magyarok elmennek szavazni, és minél több magyar képviselőt küldenek Brüsszelbe.
Az ügy háttere, hogy a Fidesz elnöke május 23-án Esztergomban egy, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjával közösen megtartott választási nagygyűlésen úgy fogalmazott: az európai parlamenti választáson eldől, hogy a Kárpát-medencei magyarságot hányan képviselhetik Brüsszelben. A határon túli területeken tett látogatásaira utalva Orbán aláhúzta: a június 7-i döntés öt évre határozza meg a magyarok súlyát az Európai Parlamentben.
A kijelentés miatt a szlovák kormánykoalíció a pozsonyi parlament rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte, amely szerdán délután össze is ült. Egyetlen napirendi pontját az a nyilatkozattervezet képezi, amely elítéli a Fidesz elnökének és más magyar politikusoknak az EP-kampány során elhangzott “nacionalista kijelentéseit”, amelyek állítólag veszélyeztetik Szlovákiát.
A rendkívüli ülésen Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke Orbán Viktor Szlovákiából való kitiltását és a Magyar Koalíció Pártjának törvényen kívül helyezését javasolta, Robert Fico kormányfő pedig beszédében “nagymagyar nacionalizmusról”, magyar “irredentizmusról és revizionizmusról” beszélt, amely nemcsak Szlovákiát, de egész Közép-Európát veszélyezteti.
Németh Zsolt ugyanakkor úgy vélte: nem értik az Európai Unió lényegét, akik Orbán Viktor kijelentését elfogadhatatlannak tartják, hiszen az unió közösségek és identitások összessége, az állami lojalitás pedig csak egy a sok kötődés közül, amit Szlovákia sem tehet kizárólagossá.
Az MTI felvetésére, hogy a német külügyminiszter is aggasztónak nevezte Orbán Viktor esztergomi kijelentését, Németh Zsolt azt mondta: a német és a cseh külügyminiszter egy közös munkareggeli után tett ilyen nyilatkozatot, így szerinte a német diplomácia vezetőjét félrevezették, a német és cseh külügyminiszter “akaratlanul is Jan Slota fasisztoid pártjának kampányeszközévé vált”.
A külügyi bizottság fideszes elnöke hangsúlyozta azt is, hogy elutasítják a szlovák parlament nyilatkozattervezetének azon passzusait is, amelyek szerint a felvidéki magyarságnak nincs joga az európai emberi jogi normák alapján létrehozni saját autonómiáját. Mint mondta, az egész Európai Unióban számos működő autonómia-modell létezik, így természetes követelés, hogy a határon túli magyarok is létrehozhassák autonómiájukat, ahogyan a spanyol vagy a finn kisebbségek.
Németh Zsolt ugyanakkor örvendetesnek tartotta, hogy a szlovák ellenzéki pártok bojkottálták a szlovák parlament rendkívüli ülését, valamint biztatónak nevezte, hogy a szlovák külügyi bizottság elnöke a napokban levelet intézett hozzá, amelyben a párbeszéd témájának javasolta az autonómia kérdését is.
Ugyancsak örvendetesnek tartotta a politikus Wilfred Martensnek, az Európai Néppárt elnökének közleményét, amelyben a néppárt üdvözli, hogy tagpártjai közös kampányrendezvényeket tartanak, mint például a szlovákiai MKP és a magyarországi Fidesz, ugyanakkor aggasztónak tartja, hogy egyes pártok és kormányok gyűlöletet szítanak, hamis és képtelen vádakat fogalmaznak meg a közös európai értékrend mentén együttműködő pártokkal, politikusokkal szemben.

Felvidék Ma, MTI, ddg