Verekedés és éles szópárbaj kísérte a szlovákiai civil szervezetek tüntetését az emberi jogok kínai megsértése ellen csütörtökön délután Pozsonyban, ahol Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államfő megkezdte kétnapos látogatását. A transzparensekkel felvonult tüntetők a pozsonyi elnöki palota előtt gyülekeztek, akárcsak a kínai államfőt köszönteni kívánó személyek. A rendőrök közbeavatkoztak, miután a tüntetők akkor sem oszlottak szét, hogy Andrej Petrek belvárosi polgármester közölte: a tüntetést nem engedélyezték, s ezért távozásra szólította fel az embereket.

A helyszínen lévő újságírók szerint a rendőrség legalább négy személyt előállított a tüntetők kis létszámú csoportjából. Ján Packa országos rendőrfőkapitány közölte: az azonosítás és a kihallgatás után mindenkit szabadon engednek.

Szemtanúk szerint a csetepatéba valószínűleg a népes kínai küldöttség néhány tagja is bekapcsolódott, akik megpróbálták kitépni a transzparenseket a tüntetők kezéből. A rendőrség a megismételt felszólítások után erővel kiszorította a tömeget az elnöki palota előtti térről. “Nincs szó Kína-ellenes tüntetésről. Célunk az volt, hogy felhívjuk a figyelmet az emberi jogok megsértésére Kínában” – mondta újságíróknak Eduard Chmelár aktivista.

Hu Csin-tao személyében első ízben látogatott kínai államfő Szlovákiába. Az Ivan Gašparovič szlovák államfővel lezajlott megbeszélésén jelezte: Kína beruházásokat tervez Szlovákiában. Várható, hogy a részletekről Hu Csin-tao és Robert Fico szlovák kormányfő pénteki találkozóján esik szó.

Felvidék Ma, MTI