(Fényképgalériával) Immár ötödször szervezték meg a Váci Egyházmegyei Találkozót, amelyre idén június 26-án és 27-én Ludányhalásziban került sor. A találkozót minden évben más-más településen rendezik, Ludányhalászi Nógrádsáp, Mende, Dunaharaszti-Taksony és Vác után adott otthont a rendezvénynek. A pénteki nap sportprogramokkal kezdődött, majd délután a nógrádszakáli kálvária-dombon keresztúti ájtatossággal folytatódott. Az esti szentmisét Stella Leontin balassagyarmati plébános celebrálta.

Szombaton délelőtt Viz Péter, a Krisztusi Szolidaritás (CSI) szervezet igazgatója tartott előadást a világban számos helyen üldözött keresztények helyzetéről, Laczkó Mihály atya pedig a fiatalokhoz szólt a drogok csábító világának veszélyeiről. A program része volt a hagyományőrző csoport által bemutatott lovagi torna is. A déli imaórát a déli harangszó előzte meg, ezen a napon a ludányi harang hangja volt hallható a Kossuth Rádióban.

Délután Molnár Imre történész mutatta be Esterházy János mártír életét, egyben a Jó Pásztor Imakilenced szándékát is bennfoglalva megemlékezett azoknak a papoknak hitvallásáról, akik Esterházyval együtt szenvedtek hitükért a börtönben. Csáky Pál, a MKP elnöke a keresztény magyarság és a magyar kereszténység témájában tartott előadást. A szombat esti ünnepi szentmisét Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök mutattta be, Beer Miklós és Varga Lajos püspök atyákkal valamint koncelebráló paptestvéreivel együtt.
Az imatalálkozón számos váci egyházmegyéhez tartozó egyházközségből érkeztek az imádkozó hívek, akikhez felvidéki testvéreik közül is csatlakoztak. A Jó Pásztor Imakilenced következő állomására július 25-én Zselizen kerül sor.

Fényképgaléria

Fotók: etlh.hu, Ugrits Tamás

Felvidék Ma, Pázmaneum-CJ