Robert Fico miniszterelnök volt a vendége a szlovák közszolgálati televízió “vitaműsorának” (az idézőjelet az indokolja, hogy a kormányfő ismét vitapartner nélkül mondta monológját).

Sólyom László meghiúsított szlovákiai látogatásával kapcsolatban elmondta, ők nem felelősek emiatt, szépen kérték, hogy ne jöjjön augusztus 21-én Szlovákiába, mert az nem megfelelő dátum erre. De javasolja, állítsák fel méltó helyre Komáromban Cirill és Metód szobrát, amelynek avatására meghívnák a szlovák és magyar állam vezetőit. Cirill és Metód után megkoszorúznak a magyar király szobrát is. Fico megjegyezte, István királynak semmi köze sincs Komáromhoz. Azt, hogy Cirillnek és Metódnak mi köze van, nem árulta el.
A szlovák-magyar miniszterelnöki csúccsal kapcsolatban Fico leszögezte, kész arra, bárhol és bármikor, viszont nem biztos, hogy a magyarok által felvetett témák, mint lehetséges vitapontok, Szlovákia számára is elfogadhatóak. Erre konkrét példaként a módosított nyelvtörvényt és Sólyom László szlovákiai belépésének feltartóztatását említette.
Fico szerint Magyarország óriási gazdasági gondokkal küzd, ezért nemzeti vonalon szeretnék elterelni a lakosság figyelmét a valós problémákról. Ami pedig Szlovákiát illeti, emlékeztetett Csáky Pál MKP-elnök szavaira: “ha a magyarok nem lesznek ott a szlovák kormányban, akkor nem lesz nyugalom”. “Nos, itt vagyunk” – mondta cinikusan Fico.

Felvidék Ma